Pesti Srácok

Egyre meghatározóbb a csempészáru a dohánypiacon

Egyre meghatározóbb a csempészáru a dohánypiacon

Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy kisbuszban Uszka és Tiszabecs között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: a két község között a kölcsei határrendészeti kirendeltség munkatársai figyeltek fel szombaton a nagy sebességgel közlekedő járműre. A határrendészek a kisbusz utas-, és csomagterében 48 ezer doboz zárjegy nélküli csempészett cigarettát találtak. A dohányárú jövedéki törvény alapján számított értéke meghaladja a 30 millió forintot. A járművet és a cigarettát lefoglalták, és a benne tartózkodó 41 éves fehérgyarmati és 30 éves botpaládi férfivel együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

A magyar fogyasztók alacsony vásárlóereje és az árak folyamatos, nagymértékű emelkedése jelentős kockázatnak teszik ki a legális piacot, melynek hatása az illegális termékek forgalmának növekedésével járhat” – közölte a Világgazdaság Online-nal a hazai dohánypiac főszereplőit tömörítő Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSz). Hozzátették: az elmúlt években a jövedéki adóemelések jelentős áremelkedéseket eredményeztek, csak 2013 év eleje óta már átlagosan 50 forinttal emelkedett a cigaretta ára. Mindez az idei év első negyedévében 10 százalékos, 2012 márciusa és 2013 márciusa között pedig összesen 20 százalékos csökkenést okozott a piacon, és már most egyre intenzívebb illegális piaci forgalomról lehet beszámolni.

PestiSracok facebook image

Úgy becsülhető, hogy Magyarországon évente a legális forgalomban mintegy 12 milliárd szál cigaretta és mintegy 5 ezer tonna vágott dohány fogy. A NAV adatai szerint viszont 2012 első harmadában a cigarettaértékesítés közel 20 százalékkal csökkent: 3,5 milliárd szálról 2,8 milliárd szálra. Közben a vágott dohány fogyasztásának növekedési üteme is lanyhulni látszik. Tavaly áprilisához képest 13 százalékkal csökkent a teljes dohánypiac. Nem valószínű, hogy ennyien leszoktak volna a dohányzásról. Több település trafikosainak elmondása szerint a feketepiac jelentősen megnehezíti a mindennapjaikat és veszélyezteti a megélhetésüket.

MTI / VG.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.