Pesti Srácok

Hamarosan elítélhetik a romagyilkosokat

Hamarosan elítélhetik a romagyilkosokat

Az utolsó sértetti jogi képviselő perbeszédével, és az elsőrendű vádlott ügyvédjének védőbeszédével folytatódott pénteken a romák elleni támadás sorozat miatt indult büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken - írta tudósításában a Magyarhirlap.hu. A hat ember halálát és többek sérülését okozó támadásokkal vádolt négy férfi közül háromra életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta korábban vádbeszédében az ügyészség képviselője. Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt védőbeszédében azt indítványozta, hogy védencét a bíróság lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés, valamint három rendbeli foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében mondja csak ki bűnösnek, a többi vádpont alól mentse fel, és határozott ideig tartó börtönbüntetésre ítélje. Az ügyvéd védőbeszédében több törvénytelenségre és szabálytalanságra is felhívta a figyelmet. Az ügyvéd többek között a telefonlehallgatások törvénytelenségeit, a tanúk kihallgatásának és a szakértői vélemények szabálytalanságait hangsúlyozta. Kiemelte ugyanakkor, hogy szabálytalanul kezelték a bűnjeleket is. Szerinte az ügy korona tanújának tartott F.-né Ny. Évát annak ellenére hallgatta ki a nyomozó hatóság, hogy a nő pszichés és lelki zavarai miatt gyógyszeres kezelés alatt állt. Erről még orvosi papírokat is adott a rendőröknek, amit azonban még azóta sem csatoltak a nyomozati anyagokhoz - hangsúlyozta Bérdi Zsolt. Az ügyvéd ezek mellett kiemelte: a mai napig nem tudjuk miért titkolózik a Katonai Biztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal azzal kapcsolatban, hogy az ügyhöz kapcsolódóan milyen szerepet is játszott Csontos István negyedrendű vádlott a Katonai Biztonsági Hivatal életében. Erről a PestiSrácok.hu is írt korábban. A titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Csontos István tekintetében meghallgatott tanúk vallomását is kiemelte az ügyvéd. Az ügyben várhatóan júniusban születhet elsőfokú ítélet.

A teljes cikket itt olvashatja el

Fotó: PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.