Pesti Srácok

Hír TV: megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát

Hír TV: megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.

A csatorna vasárnap délutáni híradójában elmondták: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül 1000 olyan embert vizsgált meg, akik még a kommunista rendszerben kaptak állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra voltak jogosultak. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van.

"A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíj-kiegészítését" - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A Hír TV-nek Rétvári Bence azt mondta: a szakértői bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény. Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot. Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben III/III-as kötelékben, kaptak - mondta az államtitkár a Hír TV-nek.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.