Pesti Srácok

Meghátrálni kényszerül az Orbán-kormány?

Meghátrálni kényszerül az Orbán-kormány?

A magyar kormány hónapok óta titkos harcot vív az Európai Bizottsággal, miután Brüsszel novemberben felfüggesztette a Magyarországnak járó támogatások egy részének kifizetését. Két lehetőség áll Magyarország előtt: vagy perel, vagy megalkuszik. A 444.hu információi szerint ez utóbbira készül a kormány, megközelítőleg 20 milliárd forintos veszteséget lenyelve - írta a portfolio.hu.

A portál cikke emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság még novemberben állította le a KEOP (környezetvédelmi operatív program) és a KÖZOP (közlekedési operatív program) keretében kiutalandó uniós források kifizetését. A gyakorlatban ez eddig azzal a következménnyel járt, hogy a programoknak az uniós részét is a magyar költségvetésnek kellett állnia, vagyis a kormány meghitelezte a pénzt abban bízva, hogy később fizetni fog a Bizottság. A lap úgy tudja, hogy eddig a kormány megközelítőleg 200 milliárd forintot hitelezett meg ebben a formában. Közben pedig a pályáztatás nem állhat le, mert amire az év végéig nem sikerül szerződést kötni, az örökre elvész az operatív programokból. A pénzek kifizetésének felfüggesztése mögött az állt, hogy Brüsszel protekcionizmusnak ítélte, hogy egyes pályázatoknál előírták a mérnökök kamarai regisztrációját, valamint kivitelezők esetében a magyar nyelv ismeretét. A kormány első lépésben erre úgy reagált, hogy februárban kivette ezeket a vitatott feltételeket az összes pályázatból. Közben pedig tart az egyeztetés a kormány és a Bizottság illetékesei között. Az idő a magyar kormányt sürgeti, ezért hajlandó alkudni és nem megy - akár évekig elhúzódó - perre, még ha úgy is gondolja, hogy Brüsszel aggályai nem jogosak. "Ez igazságtalan. Egy Németország vagy Nagy-Britannia simán meghitelezi a per ideje alatt a beragadt pénzt, de erre Magyarország képtelen" - fejtette ki a portálnak egy név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselő.

A teljes cikket a portfolio.hu-n olvasható.

PestiSracok facebook image

Fotó: kvvm.gov.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.