Pesti Srácok

Miért kellett távoznia Feldmájer Péternek a a Mazsihisz éléről?

Miért kellett távoznia Feldmájer Péternek a a Mazsihisz éléről?

Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt elnöke a Klubrádióban közölte: az ellene irányuló támadások gazdasági és politikai természetűek voltak, ezért kellett távoznia posztjáról.

Feldmájer elmondása szerint 22 éve vesz részt a Mazsihisz életében és 16 évig volt elnök. Ennyi idő alatt pedig előtérbe kerülnek bizonyos döntések, ami rendkívüli módon sértheti mások érdekeit. A lehetséges érdeksérelmeket két körbe sorolta, gazdasági és politikai természetük szerint. A gazdasági természetűek közé sorolta az etikai kérdéseket érintő döntéseket, például a Budapesti Zsidó Hitközség vezetője körüli személyi összefonódásokról, ami a kivizsgálásokat nehezítette, vagy a Dohány utcai építkezésen kifogásolt ügyet, hogy az egyik vidéki hitközség elnöke nyerte meg a pályázatot. Számára ez etikailag nem volt elfogadható, még ha jogszabályilag rendben is van.

A politikai természetű vitákra áttérve elmondta, hogy azok összefüggenek a zsidó világkongresszussal. Rendkívül élesen támadták amiatt, hogy a világkongresszus egyáltalán idejött. Azt sem tudták megbocsátani neki, hogy a világkongresszus alelnöki pozíciójába került. Emlékeztetett rá, hogy nem arra pályázott, hogy személy szerint ő kapjon helyet, hanem a Mazsihisz állandó helyéért a végrehajtó bizottságba. Az alelnöki pozíciót a Mazsihisz mindenkori elnöke fogja eztán betölteni, neki most ettől is meg kell válnia – mutatott rá. Hozzátette, hogy a célja eleve ez volt, a lényeg az, hogy állandó alelnöki helyet sikerült szerezni.

PestiSracok facebook image

Feldmájer elmondása szerint éles vitát váltott ki Orbán Viktor decemberi meghívása is...

Forrás: Klubrádió, a teljes cikk a MNO-on olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.