Pesti Srácok

Nincs mocskosabb üzlet, mint a magyar foci

Nincs mocskosabb üzlet, mint a magyar foci

John Marshall, az Egri FC és a Vác FC tulajdonosa szerint mindkét helyen cukrosbácsinak nézték, aki majd kérdés nélkül mindent kifizet. Szerinte a magyar fociból élők tíz százaléka abból él, hogy másokat meglop. Kéthónapos regnálás, és több tízmilliós bukás után eladja az egri klubot, és mostantól csak a Vácra fókuszál, amelyből öt év múlva európai hírű csapatot akar. John Marshall-lal az Index sportrovata, a sportgeza.hu készített interjút.

"Amikor többségi tulajdonrészt vettünk az egri klubban , olyan tanácsadók segítségével, akikben megbíztam és korábban is nekem dolgoztak – nagy a csábítás, hogy mindegyiküket megnevezzem –, úgy tűnt, minden átlátható. Ha a jogászod azt mondja valamiről, hogy jogilag rendben van, akkor meg kell bíznod benne, nem fogsz minden részletet többször leellenőrizni, a kereskedelmi igazgatódnál ugyanez a helyzet. Külön említem a kisebbségi tulajdonost, Kocsis Zoltánt, akiben szintén megbíztam, másfél éve ismertem ugyanis, korábban is megpróbált bevonni az egri fociba, és addig nem fordult elő vele probléma. A számok jónak tűntek, sőt, nagyon jónak, így belevágtunk. Aztán gyakorlatilag attól a naptól kezdve, hogy aláírtam szerződést, iszonyú fordulatot vettek az ügyek.

Először a szakmai stáb több tagjának titokzatos új szerződése került elő, amit akkoriban jelentettek be az MLSZ-hez, és ami azt jelentette, hogy ha le akarom őket cserélni, akkor milliókat kell fizetnem nekik. Majd kiderült, hogy Kocsis Zoltántól már a korábbi főszponzor, Jámbor János is megkérdezte, hogy saját, 100 százalékos tulajdonrészét, hogyan akarja továbbvinni, ha ő, vagyis Kocsis nem tesz a klubba pénzt. Erre Kocsis Jámbor helyett hozott engem, a jófiút, aki várhatóan kérdezés nélkül önti majd a pénzt a klubba. Jámbor rengeteget költött a csapatra, ennek egy részét viszont csak hitelbe adta, amit a második héttől kezdett el visszakérni. Ez összesen csaknem százmilliós tétel, amiről elfelejtett tájékoztatni Kocsis. És ez még messze nem minden, mindenesetre legyen elég annyi, hogy egyszerűen sokkoló szituációba kerültünk napokon belül..."

PestiSracok facebook image

A teljes cikk a sportgeza.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.