Pesti Srácok

Szexuális zaklatás miatt vizsgálódik az úszószövetség

Szexuális zaklatás miatt vizsgálódik az úszószövetség

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vizsgálatot indított az ügyben, hogy Szepesi Nikolettet, a már visszavonult versenyzőt kiskorúként, hajdani klubja, a Bp. Spartacus úszójaként 13 esztendeje szexuálisan zaklatták az uszodában.

A MÚSZ lépését Gyárfás Tamás elnök erősítette meg az MTI érdeklődésére szerdán. „Szövetségünk változatlanul nem kíván Szepesi Nikolett magánéletének intim részleteivel foglalkozni, de megjelent a könyvében, hogy tizenhárom évvel ezelőtt az uszodában molesztálták” – mondta Gyárfás, aki egyszersmind sajnálatosnak nevezte, hogy ezt annak idején az úszó nem jelentette. „Ennek ellenére tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy egy gyermek helyzetével bárki bármikor visszaéljen” – szögezte le a MÚSZ elnöke, s hozzáfűzte, a sportvezetőknek mindenkori kötelességük, hogy garantálják a rájuk bízott tanítványok biztonságát.

„A MÚSZ vizsgálatot indított” – közölte a sportági szövetség első embere, aki kitért rá: jó érzéssel fogadták, hogy Szepesi Nikolett változtatott korábbi álláspontján. „Végre nevesíti, hogy ki zaklatta, hiszen rájött, hogy egy aljas söpredék tette miatt nem lehet gyanúba hozni egy klub teljes szakmai stábját” – mondta Gyárfás Tamás.

PestiSracok facebook image

A 26 éves, a versenyzéssel már felhagyott Európa-bajnoki bronzérmes Szepesi Nikolett a napokban megjelent, Én, a szexmániás című könyvében tett említést arról, hogy 13 esztendősen szexuális zaklatásnak volt kitéve az uszodában.

Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció tagja Facebook-oldalán hétfőn azt írta: a parlament sportbizottságában felvetette, írjanak levelet a sportszövetségeknek az ügyben, általános kérdéseket feltéve. Szerinte Szepesi állításával foglalkozni kell, akkor is, ha igaz, akkor is, ha nem.

mti / fotó: CKM

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.