Pesti Srácok

Szlávy-gyilkosság - Hét év fegyházra ítélték Wappler Lászlót első fokon

Szlávy-gyilkosság - Hét év fegyházra ítélték Wappler Lászlót első fokon

Hét év három hónap fegyházra ítélte az Egri Törvényszék csütörtökön Wappler Lászlót, mert bűnsegédként részt vett a Balaton királyaként emlegetett Szlávy Bulcsú 1997-ben történt meggyilkolásában.

A megismételt eljárás végén - az ügyben már harmadszor folytatták le az elsőfokú eljárást - a másod- és a harmadrendű vádlottat, Szlávy Bulcsú egykori testőrparancsokát és Wappler László munkatársát felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség Wappler László esetében súlyosbításért, a másik két vádlott esetében pedig a bűnösség megállapításáért fellebbezett. Wappler László a felmentését kérte.

PestiSracok facebook image

A korábbi két döntést - a Pest Megyei Bíróság elmarasztaló, majd a Heves Megyei Bíróság felmentő ítéletét - az ítélőtábla megsemmisítette, így került vissza az ügy ismét első fokra.

A harmadik elsőfokú eljárás során sem derült ki, hogy ki vagy kik ölték meg Szlávy Bulcsút. A per során mindhárom vádlott úgy nyilatkozott, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, vagyis nem vett részt a gyilkosságban.

Wappler Lászlót az ügyészség szerint megbízást adott arra, hogy Szlávy Bulcsút csalják Budaörsre, és öljék meg az irodájában. Az 1997. július 31-én lelőtt áldozat holttestét Wappler László barátnőjének XII. kerületi garázsában lebetonozták. A holttest 2004 januárjában került elő, amikor Wappler Lászlót rajtakapták a rendőrök, amint épp a betonpadlót törte fel. A vádhatóság szerint azért ölette meg Szlávyt Bulcsút, mert megerőszakolta a barátnőjét. Wappler először 15 év börtönt kapott, másodszorra pedig felmentették.

Szlávy Bulcsú

Egri Zoltán bíró elmondta: a bizonyítási eljárás során megállapították: miután Wappler László tudomást szerzett arról, hogy máig ismeretlen személyek meg akarják ölni Szlávy Bulcsút, elhatározta, segítséget nyújt a bűncselekményhez. Ennek érdekében az áldozatot budaörsi irodájába csalta, ahol az ismeretlen pisztollyal tarkón lőtte Szlávyt. Ezután Wappler László a holttestet nejlonnal beburkolta, majd betekerte egy szőnyegbe, kocsival elvitte a garázsba, és ott a gyilkos fegyverrel együtt a szerelőaknába dobta. Másnap pedig lebetonozta az aknát. A történtek után az Aranykéz utcai robbantásban elhunyt Boros Tamás vette át Szlávy Bulcsú érdekeltségeit.

A bíró kiemelte, hiába került elő a fegyver és a holttest, olyan tárgyi bizonyíték nem állt rendelkezésre, amely igazolta volna, hogy valamelyik vádlott ölte meg Szlávy Bulcsút. Úgy vélekedett, hogy százból kilencvenkilenc ember "azonnal bedobta volna a törölközőt", ha tetten érik a meggyilkolt férfi holtteste mellett. Wappler Lászlónak azonban átlagon felüli az intelligenciája, így már az első kihallgatáson is azzal védekezett, hogy csupán a holttestet rejtette el. Ugyanakkor a felbujtó vagy a társtettes akkor is elmarasztalható, ha ismeretlen marad az elkövető - mondta a tanácsvezető bíró.

Wappler László korábban már csaknem öt évet töltött előzetes letartóztatásban, ami beszámít a szabadságvesztés büntetésbe. Szlávy Bulcsúnak az 1990-es évek elején számos Balaton-parti szórakozóhelyen volt érdekeltsége, és gyakran került összeütközésbe a törvénnyel, például védelmi pénz követelése miatt.

mti / fotó: NOL

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.