Pesti Srácok

Több milliárdos kárt okoztak a magyar államnak

Több milliárdos kárt okoztak a magyar államnak

Vádat emeltek a moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladásával összefüggésben

A Központi Nyomozó Főügyészség az egykori moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítésével kapcsolatban kedden vádat emelt a volt moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium volt államtitkára, az MNV Zrt. akkori vezérigazgatója és értékesítési igazgatója, valamint a társaság két korábbi vezető beosztású és egy beosztott munkatársa ellen - írta a magyarhirlap.hu.

A Magyar Hírlap online kiadása szerint a Központi Nyomozó Főügyészségen a 2009. november 30. óta folyó nyomozás után Székely Árpád, volt moszkvai magyar nagykövetet különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták meg.

PestiSracok facebook image

A moszkvai ingatlan eladásával az ügyészség szerint több milliárdos kár érte a magyar államot.

Az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját valamint az MNV Zrt. két volt, vezető beosztású és egy beosztott munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolással, valamint valamennyiüket folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással is vádolja az ügyészség.

A teljes cikket, illetve a vádirat részleteit a magyarhirlap.hu-n olvashatják.

Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.