Pesti Srácok

Az állam nyakába szakadnak a gyógyszertárak?

Az állam nyakába szakadnak a gyógyszertárak?

Ha a gyógyszerészek nem akarják kivásárolni magukat a patikaláncokból, akkor az állam szerezne tulajdonjogot – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön benyújtott módosító javaslatából. Igaz, csak három évre, utána újra megpróbálnák eladni egy szakmabelinek, bár a patikák a HVG.hu szerint akkor sem lennének jövedelmezőek, így maradna az állam nyakán.

2014-től ugyanis a patikák csak úgy működhetnek, ha a tulajdonrész 25, majd 2017-től 50 százaléka gyógyszerész kezében van. Azaz a mostani szakmai befektetőknek el kell adniuk tulajdonrészüket, a dolgozóknak pedig meg kell azt vásárolniuk, ha meg akarják tartani a munkahelyüket. Ám a gyógyszertár jó néhány éve nem jó „biznisz”, a patikusok pedig nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy zsebből megvegyék, a kereskedelmi bankok pedig hitelképesség híján nem adtak kölcsönt. - írja a HVG.hu.

Az egészségügyi törvényhez ma benyújtott módosítási indítvány szerint elővásárlási jogot kap az állam: amennyiben az ott dolgozó gyógyszerész, vagy bármely patikus nem nyilatkozik arról, hogy meg akarja venni az adott üzletet, úgy az állam megveszi azt, és három év múlva újra megpróbálkozik annak eladásával pályáztatás útján. Az indoklásban csak annyi szerepel, hogy így akarják elősegíteni a gyógyszertárak működésében a szakmai szempontok érvényesülését és a magas színvonalú gyógyszerellátást.

PestiSracok facebook image

A kormány egy évvel ezelőtt abban állapodott meg a Magyar Gyógyszerész Kamarával, hogy az állam a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül egy kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoz ki a patikusoknak. A múlt heti bejelentés szerint, ha a gyógyszerész magánszemélyként akar hitelt felvenni, akkor a 6,7 százalékos hitelből 3,7 százalékot az állam átvállal. Ha vállalkozóként akar kölcsönhöz jutni, akkor az állam öt évre megelőlegezi a tőkebefektetést, amit 3 év türelmi idővel 3 részletben kell visszafizetnie.

A gyógyszertár-tulajdonlási szabályok a 2330 patika negyedét érintik: 487 patikában nem biztosított a 25 százalék, 382-ben az 50 százalékos patikusi tulajdonhányad. Márpedig a patikusok jó része nem akar tulajdonrészt szerezni – derül ki a GKI-EKI tavasszal készült felméréséből. A tulajdonlásra rákényszerített gyógyszerészek 63 százaléka ugyanis nem rendelkezik saját, mobilizálható tőkével, és csupán 30 százalékuk gondolja úgy, hogy az állami hitelkonstrukcióhoz hozzáférhet, de a megkérdezettek 4 százaléka akarja egyáltalán azt igénybe venni.

A teljes cikket a HVG.hu-n olvashatja.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.