Pesti Srácok

Bajnai perel

Bajnai perel

Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek, hanem az üzleti életben elért eredményei alapozták meg - írta az Együtt-PM szövetség az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy a volt kormányfő teljes egészében Magyarországon adózik jövedelmei után. Egy másik közleményben azt közölték, Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít a Fidesz szóvivője ellen.

Az Együtt-PM szövetség álláspontja szerint Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján "ismét átlépett egy határt", ezért indít Bajnai Gordon személyiségi jogi pert ellene.

Felidézték Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón elhangzott szavait, e szerint a szóvivő azt mondta: "Bajnai Gordon és családja így valószínűleg milliárdokkal károsítja meg Magyarországot". Közölték, az idézett mondat miatt Bajnai Gordon azt is követeli, hogy a Fidesz szóvivője nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot.

PestiSracok facebook image

A Heti Válasz csütörtökön egyebek mellett arról írt, hogy Bajnai Gordon szüleivel közös befektetési cége Ausztriában adózik. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője ezt sajtótájékoztatóján úgy kommentálta, hogy a volt kormányfő ismét lebukott, miután kiderült, neki és családjának komoly üzleti érdekeltségei vannak külföldön. Az Együtt-PM szövetség vezetője egész üzleti pályafutását offshore cégek, adóparadicsomok veszik körül - tette hozzá.

A választási szövetség első reagálásában arról írt, "óriási különbség az Orbán-Simicska-rezsim politikusainak többségéhez, illetve a mögöttük álló oligarchákhoz képest", hogy Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek alapozták meg, hanem az üzleti életben elért, nemzetközi szinten is elismert eredményei. Ez "olyan tény, amely Bajnai Gordont hitelessé és alkalmassá teszi arra, hogy a korszakváltás programját képviselje" - olvasható a közleményben.

Bajnai Gordonnak egyetlen, a szüleivel közös ausztriai vállalkozásban van kisebbségi tulajdonrésze. A cégnek azonban nem aktív tagja, a döntéshozatalban nem vesz részt, onnan pénzt semmilyen jogcímen nem vett és nem vesz ki, így adófizetési kötelessége sem keletkezhetett Ausztriában. Jövedelmei után teljes egészében Magyarországon adózik, még a külföldi tanácsadói tevékenysége után is - közölte az Együtt-PM.

Megjegyezték, hogy a Bajnai család egyetlen tagjának sincs és nem is volt a magyar állammal üzleti kapcsolata, "nincsenek az államtól elnyert szőlőik, sem állami megrendelésektől nyereséges kavicsbányáik". Szerintük a Heti Válasz cikke "és az arra hivatkozva meginduló fideszes sajtókampány csak arra jó, hogy Orbán Viktor kihívójának - a politikai vetélkedésben részt nem vevő - családtagjait zaklassa, a kormányváltást akaró polgárok között pedig zavart és félelmet keltsen".

mti

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.