Pesti Srácok

Érik a balhé: trükköznek a közös költséggel a magyar társasházak?!

Érik a balhé: trükköznek a közös költséggel a magyar társasházak?!

Az "átfogó" rezsivágás ellenére is jelentősen emelkedett a közös költség a legtöbb hazai társasházban. A hangulat forr, a lakók értetlenül állnak a történtek előtt. Pedig a rezsiköltség-csökkentés érvényesítése a társasház közös költségében nem bonyolult - írta a Pénzcentrum.

Bár január elsejével 10 százalékkal csökkent a lakossági gáz-, illetve villamos energia átlagára Magyarországon, illetve júliustól szintén csökken a használati hideg-melegvíz és szennyvízelvezetés, kéményseprés, szennyvízszippantás díja, ez azonban nem jelenti azt, hogy a fenntartási hozzájárulás, vagyis a közös költség esetében is meglátszik a kormányakarat. Pedig a hazai lakóingatlan állomány (4,3 millió darab) jelentős része, mintegy 29 százaléka (1 millió 247 ezer darab) lakásszövetkezeti, társasházi lakás. Így az átfogó rezsiköltség-csökkentés esetükben korántsem mondható teljes körűnek. (Mindez természetesen nem véletlen, ennek okait alább találod - a szerk.)

Egy korábban megjelent, társasházak közös költségével foglalkozó cikk kapcsán például jónéhány levél érkezett a Pénzcentrum szerkesztőségébe, mely jól illusztrálja a helyzetet: "A mi társasházunk (Budapest, Podmaniczky utca) nem, hogy nem csökkentette a közös költség díját, hanem meg is növelte majdnem 10 százalékkal. Pedig a közművek árainak egységes csökkentése után azt vártuk, reméltük, ez a költség is csökkenni fog. Természetesen a társasház közgyűlése megszavazta, csak azt nem tudom mikor, s kikkel. A szomszédom se tudott ugyanis róla" - írta levelében az egyik olvasó.

A portál egy másik olvasónk pedig a következőről számolt be: "Negyven éve üzemeltetek egy kis fodrászüzletet. Eddig nem is foglalkoztam a társasház pénzügyi dolgaival, de a 2 évvel ezelőtti éves közgyűlési beszámoló, s az idei között óriási különbséget fedeztem fel. A közös képviselő javadalmazása a tavalyihoz képest 20 százalékkal, az egyik alvállalkozó munkadíja 20 százalékkal, míg a számvizsgáló tagok juttatása 30 százalékkal emelkedett. Sőt, az előre átlagolt villanyszámla is 10 százalékkal emelkedett! Értetlenül állok a történtek előtt - a tavalyi és az idei költségvetés között több millió forint a különbség!!! Ráadásul ebben a házban is egyre több a megszorult tulajdonos! Talán érdemes lenne szakember segítségét kérni, hogy ez a társasház is megfelelő pénzügyi kultúrával rendelkezzen" - írta levelében egy újpalotai társasházban dolgozó bolttulajdonos.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a penzcentrum.hu-n olvashatják.

Fotó: penzcentrum.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.