Pesti Srácok

Nyakunkon maradhat a szemét a rezsicsökkentés miatt

Nyakunkon maradhat a szemét a rezsicsökkentés miatt

Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel a kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek célja végső soron, hogy ne termelhessenek profitot. Az év második felében - írja a Magyar Nemzet, sok helyen az önkormányzatoknak kell így biztosítani ezt a szolgáltatást, de nem látszik még, hogy milyen fedezetből.

Jócskán megnehezíti több kisebb település életét a hulladékszállításra vonatkozó szabályozás, amelynek első fázisa július 1-jével lép életbe. Innentől ugyanis csak olyan társaság kaphat engedélyt közszolgáltatásra, amelyben legalább 51 százalék az önkormányzati vagy állami tulajdon. Ez azonban több olyan település esetében nem valósult meg határidőre, ahol jelenleg magáncégek szállítják el a szemetet. Ezeken a helyeken az önkormányzat kénytelen felmondani a jelenlegi szerződést. Mindehhez azonban hat hónapos felmondási idő is jár, vagyis az év végéig biztosítva van a szolgáltatás. Akadnak azonban olyan települések is, ahol a magáncég július 1-je előtt mondta fel a szerződést, így a felmondási idő már a következő hónapokban lejár, ezért ezeknek az önkormányzatoknak az év végéig saját maguknak kell gondoskodniuk a hulladék rendszeres elszállításáról.

– A tulajdonosi szerkezetben történő változás nem okoz majd gondot – ezen a véleményen van Nagy György, a Köztisztasági Egyesülés ügyvezetője. A Magyar Nemzetnek elmondta: a települések számára rendelkezésre áll egy uniós pályázat, hogy forráshoz jussanak a hulladékszállításhoz szükséges eszközök beszerzésére.

PestiSracok facebook image

A hulladékszállításhoz szükséges eszközök beszerzésében nemcsak önkormányzatok, hanem önkormányzati társulások is részt vehetnek, így a kiírás nyitott a kisebb településeknek is.

Nagy György szerint sokkal inkább az engedélyek megszerzésével lesz probléma, mert a minősítéshez a szükséges feltételek sok település esetében július 1-jéig biztosan nem állnak majd készen. Az egyesület vezetője ugyanakkor úgy véli, ez nyilvánvalóan nem akadályozhatja majd a hulladékszállítás folytonosságát. – Amennyiben a jogalkotónak az volt a szándéka, hogy az állam és az önkormányzatok átvegyék a felügyeletet a szemétszállítási ágazat felett, akkor ezt a célt sikerült elérni úgy, hogy a szolgáltatás színvonala sem csökken majd – fejtette ki Nagy György a lapnak.

Van olyan, aki Nagy Györgynél pesszimistábban látja a helyzetet. – A hulladék rendszeres elszállítása főként a kisebb településeknek jelent majd gondot, mert ott nincs elég forrás, illetve tapasztalat ahhoz, hogy maguk kezdjenek hulladékszállítási tevékenységbe – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Németh István, az egyik piacvezető hulladékgazdálkodási cég, az A. S. A. Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A teljes cikket a Magyar Nemzetben olvashatják.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.