Pesti Srácok

Viviane Reding újratöltve

Viviane Reding újratöltve

Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című, liberális irányultságú lap osztrák lap szombati száma közölt interjút.

"A jogállamisággal nem szabad viccelni. Az alkotmány nem játékszer, amit pár hónaponként meg lehet változtatni" - hangoztatta a biztos. Viviane Reding emlékeztetett arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött az Európai Bizottság határokon átnyúló igazságügyi illetékessége, és a többi között ezzel indokolta, hogy a reagálások jóval keményebbek, mint korábban.

A biztos utalt arra, hogy az Európai Bizottság nem csak Magyarország ellen lépett fel. Emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Romániában a legfelsőbb bíróságot csaknem minden jogkörétől megfosztottak. "Akkor közbeléptünk, és meg tudtuk akadályozni, hogy a legrosszabb következzen be" - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

A konzervatív párti Viviane Reding úgy vélte, hogy Magyarországon az alkotmány "módszeres" megsértése történik. Az alaptörvényt kétharmados többséggel három-hat hónaponként újból és újból megváltoztatják - mint hangoztatta. Törvényeket foglalnak bele az alkotmányba, így azokat az alkotmánybíróság többet nem minősítheti alkotmányellenesnek - tette hozzá.

A bizottság a szerződések őre, és ilyen helyzetekben is hideg fejjel kell eljárnia. Az Európai Bizottság a törvények és a tények alapján cselekszik - fogalmazott a biztos, hangoztatva: alaposan elemzik, hogy egy országban működik-e az igazságszolgáltatás és független-e. Ez érvényes a gazdasággal összefüggésben is. "Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy a nem működő igazságszolgáltatás elfojtja a beruházásokat. Ha nincs bizalom, kevesebb a beruházó is" - mondta a biztos.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben a bizottság rekordidő alatt indított szerződésszegési eljárásokat Magyarország ellen. Utalt a bírók kényszernyugdíjaztatására, jelezve, hogy a magyar kormányzatnak el kell rendelnie visszavételüket.Felidézte azt is, hogy ebben az évben a bizottság három figyelmeztető levelet küldött Magyarországnak, és az alkotmánymódosítások korrigálását sürgette. "Most várjuk, hogy mi történik."

Az Európai Bizottságnak - mint kvázi jogi hatóságnak - óvatosan kell eljárnia, jogi szempontból mindennek szilárdan megalapozottnak kell lennie, hogy az az Európai Bíróság előtt is megállja a helyét - emelte ki Viviane Reding.

A biztos mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy "mindaz, amit ma Magyarország irányában teszünk, nem elegendő", és ez vonatkozik más országokat érintő, más lehetséges esetekre is. Viviane Reding szerint hatékonyabb eszközökre lenne szükség annak érdekében, hogy ne mindig csak a szerződésszegési eljárásokra támaszkodjanak.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a legmagasabb szinten fokozhatnák a politikai nyomást Orbán Viktorra, emlékeztetett: a tagállamok négyötödének egyetértésére és az Európai Parlament kétharmados jóváhagyására van szükség annak megállapításához, hogy az alapszerződés 7. cikkelye alapján fennáll az alapvető értékek megsértésének egyértelmű veszélye. "Ezért közbülső eszközökre van szükségünk annak érdekében, hogy a szavazati jog megvonásánál és a kizárásnál kisebb súlyú lépésekkel is reagálhassunk" - tette hozzá.

MTI

Eredeti interjú: http://derstandard.at/1369362296023/Reding-an-Orban-Die-Verfassung-ist-kein-Spielzeug

fotó: magyarnemzetikormany.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.