Pesti Srácok

A bezárt Telki luxuskórházban kezelhetik az állami vezetőket

A bezárt Telki luxuskórházban kezelhetik az állami vezetőket

A Honvédkórház kibérelné a Telki magánklinika épületét, hogy a magánbetegeket, az állami vezetőket és a politikusokat luxuskörülmények között láthassa el - írja a Népszava.

A Telki magánkórházat a napokban zárták be: július 11-től szűnt meg a fekvőbeteg ellátás, miután a luxusklinika épületét eladták. A magánintézmény eddigi tulajdonosa, Kovács Gábor a komplexumból csak a kórház épületére és felszerelésére talált vevőt. Az új tulajdonos kilétére korábban nem derült fény, csak annyit közöltek hivatalosan, hogy a vevőnek "nem célja a fekvőbeteg-ellátás folytatása". Mégis igényt tartott az ingatlan mellett a kórház felszereléseire, gép- és műszerparkjára is, ráadásul maga Kovács az Indexnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy mi lesz most a kórházból, úgy válaszolt: "egészségügyi jellegű intézmény lesz", de pontosan nem tudja, miként. - írja a vg.hu a Népszava cikke alapján.

A Népszava szerint a KLH-Masters Létesítményüzemeltető és Fenntartó Kft. vásárolta meg az ingatlant, méghozzá azzal a céllal, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) egészségügyi szolgáltatójának adja bérbe. Ez a cég egyébként is az évi 40 milliárd forintos árbevételt hozó HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. legnagyobb szállítója, azaz a honvédelmi tárca kiemelt partnere.

PestiSracok facebook image

A lap forrásai szerint a tervek olyannyira konkrétak, hogy a napokban már "terepszemlén" is megjelent a Honvédkórház fél vezetése, például Borbíró Zoltán, az intézmény felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Zsiros Lajos orvos ezredes, a Honvédkórház orvos-igazgatója.

Szerző: Népszava / Világgazdaság Online fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.