Pesti Srácok

Kétszázezer Kft. veszélyben

Kétszázezer Kft. veszélyben

Jövőre jelentős átalakulás indulhat meg a magyarországi cégpiacon, mivel a kft.-k működtetéséhez szükséges tőkekövetelmény a többszörösére, 3 millió forintra emelkedik. Ha már működő cégekre is vonatkozik majd a szabály, akkor több 100 milliárdos tőkeigény keletkezik. A szabályváltozás azonban jó eredménnyel is járhat, csak a valós tevékenységet végző társaságokat tarthatja a piacon. - írja a VG.hu.

Minden bizonnyal komoly átalakulás vár a magyarországi cégek piacára, miután az új Polgári Törvénykönyv egyik jövőre életbe lépő rendelkezése szerint a jelenlegi 500 ezer forinttal szemben legalább 3 millió forint jegyzett tőke kell majd egy kft. alapításához.

A 3 millió forintos tőkekövetelmény nem újdonság, a 1997-ben módosított, a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján a korábbi 1 millióval szemben 3 millió forintos tőke kellett egy kft. elindításához. 2006-ban fordult a kocka, jelentős könnyítés lépett életbe: egy kft. létrehozásához már elegendő volt 500 ezer forint. A 2013 május végi adatok szerint a 389 ezer működő kft.-ből több mint 194 ezer volt, amelyeknek a jegyzett tőkéje nem érte el a 3 millió forintos összeget. Ha a következő időszakban előírják a működő kft.-k számára, hogy visszamenőlegesen teljesíteniük kell a meghatározott tőkekövetelményt, akkor összességében igen jelentős tőkeemelési hullámra lehet számítani. Az persze kérdés, hogy azért, mert jogszabály előírja, vajon a cégtulajdonosok is képesek lesznek-e végrehajtani a szükséges tőkeemelést.

PestiSracok facebook image

A Bisnode üzleti információszolgáltató cég statisztikái szerint a 194 ezer – 3 millió forintnál alacsonyabb jegyzett tőkével rendelkező – kft. döntő része, 96 százaléka 1 milliónál alacsonyabb törzstőkével működik. Amennyiben számukra is kötelező lesz a 3 milliós tőke, akkor közel 187 ezer cég esetében kell legalább 2 millió forintos tőkeemelést végrehajtani. Ez pedig 374 milliárd forintos értékű tőkeemelési kényszert feltételez a következő időszakban a vilaggazdasag.hu szerint. Az elmúlt másfél évben alapított cégeknél is hasonló a helyzet. Tavaly közel 33 ezer kft.-t alapítottak Magyarországon, 93 százalékuk, azaz 30,8 ezer új kft. törzstőkéje nem érte el a 3 millió forintot. Az idei évben – május végéig – 12,7 ezer darab kft. jött létre, amelyből 11 408 - vagyis mindössze az új kft.-k tizede lépte át a 3 milliós küszöböt – mutat rá a Bisnode elemzése.

A vg.hu által idézett Bisnode szakértői úgy vélik, hogy a tőkekövetelmény megemelése komoly terhet jelenthet számos társaságnak, ugyanakkor a szabályváltozás egyúttal tisztulást eredményezhet a piacon. Csak azoknak a tulajdonosoknak, cégeknek lesz érdeke végrehajtania a tőkeemelést, akik tényleges tevékenységet végeznek, azaz a gyakorlatban is tovább akarják működtetni az adott vállalkozást.

A teljes cikk a vg.hu-n olvasható

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.