Pesti Srácok

Megszüntették a nyomozást 22 vezető beosztású rendőrrel szemben

Megszüntették a nyomozást 22 vezető beosztású rendőrrel szemben

Bűncselekmény hiánya miatt szüntette meg a nyomozást egy évig tartó vizsgálódás után a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Budapesti Regionális Osztálya huszonkettő felső és középszintű beosztású rendőri vezetőjével és beosztottjaikkal szemben – tudta meg a hvg.hu. Többek között jelentős kárt okozó költségvetési csalás, hivatali visszaélés, elöljárói hatalommal való visszaélés elkövetésében ártatlanok a többségében volt rendőrök. A feljelentettek többsége ma már nincs a testületnél.

Több mint egy éve már annak, hogy a Budapest utcáin egy bemutatón furikázó Jenson Button autóját szállító jármű balesetet szenvedett a repülőtérre tartva. Szerencsére komolyabb baj nem történt, ugyanakkor az ügy abszurd fordulatot vett: kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egyenruhásai olyan jármű közlekedését biztosították, amelynek rendszáma a magyar nyilvántartásban nem szerepel.

Ezt egyébként előre ellenőrizhették volna, mert a rendőri kíséret engedélyezése szerződés alapján történik, amelyben meg kell jelölni, milyen rendszámú jármű haladásának biztosítását kérik a testülettől.

PestiSracok facebook image

Átfogó ellenőrzés, majd feljelentés

Ez a mulasztás vezetett akkori információink alapján ahhoz, hogy Közlekedésrendészeti Főosztályon átfogó ellenőrzést rendeltek el 2011-re és 2012-re vonatkozóan - emlékeztet a cikk írója. Ezután az akkori országos rendőrfőkapitány, Hatala József fegyelmi eljárást kezdeményezett – vezetői beosztásukból való felmentésük mellett – több parancsnok, köztük a budapesti főkapitány akkori rendészeti helyettesével, Markó Attilával szemben. Felmentették beosztásából a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjét és a Biztosítási Osztály irányítóját is, mert a gyanú szerint több túlórát írtak be maguknak, és azok után állítólag jelentős összeget vettek fel.

Szintén felvetődött a gyanú az egy évvel ezelőtti közlések szerint, hogy az érintettek esetleg rendezvénybiztosítási szerződésekkel, túlméretezett szállítmányok közlekedésének engedélyeztetésével trükköztek. Ezeknek a járműveknek ugyanis a nagy teher miatt nem lehet mindenhová behajtaniuk, illetve a szállítmányok közlekedését engedélyeztetni kell a rendőrségen. A legjelentősebb beosztású parancsnoknak, a főkapitány rendészeti helyettesének a hvg.hu korábbi értesülései szerint egyébként azt írták a számlájára, hogy beosztottait nem felügyelte eléggé alaposan.

Az ellenőrzés eredményeként Tóth Tamás budapesti főkapitány 2012. május 14-én feljelentést tett szolgálati tekintély megsértésének bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályánál (a rendőrökkel szemben eljárni illetékes szervnél, amelyet korábban Budapesti Katonai Ügyészségnek neveztek).

További információkat a hvg.hu-n olvashat.

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.