Pesti Srácok

Nem csukhatják le a gyerekúszók molesztálóját

null

Elévülés miatt csak papíron kaphat nyolc évet Kicsi bácsi, ha bebizonyosodik, hogy igazak a róla szóló vádak – írta a Bors szerdán. A rendőrség megerősítette, hogy nyomoznak Szepesi Nikolett állításai alapján.

Bacsa István, azaz Kicsi bácsi továbbra is tagadja az ellene felhozott zaklatási vádakat. Szepesi Nikolett úszónő botránykönyvében arról ír: a Spartacus egyik stábtagja molesztálta őt és más gyerekkorú úszókat is.

Az állítások alapján a Magyar Úszószövetség feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya pedig szemérem elleni erőszak gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen – írta a Bors.

PestiSracok facebook image

Egy ügyvéd a lapnak azt mondta: a szemérem elleni bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő büntetés szabható ki, illetve öttől tíz évig terjedő börtön, ha a sértett még nem töltötte be a 12. évét. Az elévülési idő pedig egybeesik a felső büntetési határral, azaz a nyolc évvel.

A lap következtetése szerint tehát a nyomozást csak "tisztességből" végzik a rendőrök, hiszen a Kicsi bácsi terhére rótt cselekmények régen elévültek. A gyúrónak csak akkor van félnivalója, ha bebizonyosodik, hogy az elmúlt nyolc évben is zaklatott.

Horváth B. Gábor, Bacsa István ügyvédje azt mondta: semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy nyomozás folyik védence ellen.

forrás: Borsonline / hvg.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.