Pesti Srácok

Romagyilkosságok: Augusztus 6-án ítélet

Romagyilkosságok: Augusztus 6-án ítélet

Augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.

Az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István a szerdai tárgyaláson semmit nem kívánt előadni, a harmadrendű vádlott, P. Zsolt az ártatlanságát hangoztatta, míg Cs. István negyedrendű vádlott édesanyja sajtónyilatkozatát idézve azt mondta: bűnös, de nem bűnöző.

A tanács elnöke jelezte, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a 13 nap múlva esedékes határozathirdetésnek. Mint arról beszámoltunk, augusztus 21-én lejár az előzetes letartóztatásra törvényben biztosított négy év, így félő volt, hogy a négy vádlott kiszabadul, amennyiben odáig nem születik meg az elsőfokú ítélet. Ezt a veszélyt a bíróság mostani határozatával elhárította.

PestiSracok facebook image

Az ügyész K. Árpád elsőrendű, K. István másodrendű és P. Zsolt harmadrendű vádlottat ötszörösen minősülő - aljas indokból, előre kitervelten, több ember sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett - emberöléssel vádolja tettesként, továbbá fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással és lőfegyverrel való visszaéléssel. Rájuk tényleges életfogytiglant kért, míg a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Cs. Istvánra határozott időtartamú fegyház kiszabását indítványozta.

A gyilkosságok, személyi sérüléssel járó cselekmények ügyében mindegyik vádlott azt vallotta, hogy nem érzi magát bűnösnek, és e vonatkozásban mindegyik védő ügyfelének felmentését kérte.

Forrás: MTI Fotó: magyarhirlap nyomán MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.