Pesti Srácok

232 millió forintot már kifizettek a Hajdú-Bét károsultaknak

232 millió forintot már kifizettek a Hajdú-Bét károsultaknak

A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint augusztus 2-áig a beérkezett 233 támogatási kérelemből 165-öt hagyott jóvá a hivatal. Ezeknek a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot fizettek ki. Az elbíráláskor 60 kérelmet elutasítottak, 8 támogatási kérelem elbírálásához pedig hiánypótlásra van szükség.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjai veszteségeinek enyhítésére a vidékfejlesztési tárca saját forrásaiból különített el 300 millió forintot. A kérelmek beadási határideje július 1. volt. Egy-egy kérelmező maximum 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat.

PestiSracok facebook image

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a víziszárnyas-termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis, amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A cég 2001-ben ismét eredményes volt. A 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a vállalatot. A cég nem fizetett a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.

mti

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.