Pesti Srácok

Kaptak még három hónapot

null

Három hónappal meghosszabbította a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető találkozóinak ügyében hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

Nagy Andrea, az ügyészség szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte, hogy az ügyben a nyomozás határidejét november 7-ig hosszabbították meg.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. A bizottság május 14-én tartotta meg alakuló ülését.

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja korábban azt mondta: javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy György volt titokminisztert, és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert - mint mondta - Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.

A ténymegállapító albizottság legutóbbi, július 15-ei ülésén döntöttek arról, milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. Az első meghallgatást augusztus 27-én tartják. Döntöttek továbbá a meghallgatandók első köréről is.

Mile Lajos, LMP-s politikus, a testület elnöke elmondta: első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak. Hozzátette, hogy Portik Tamást, Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt is meghallgathatja az albizottság.

Forrás: MTI

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.