Pesti Srácok

Kik segítették a halálbrigádot?

Kik segítették a halálbrigádot?

Kizárólag a sor-, illetve szerződéses katonai múltjuk során szerzett tudásuk alapján nem tudták volna ilyen magabiztossággal végrehajtani a romagyilkosságokat az elkövetők – jelentette ki Gulyás József. A nemzetbiztonsági bizottság volt tagja szerint a négy vádlottnak rejtve maradt segítői voltak. Emlékeztetett rá, már a büntetőeljárásban is szó volt róla, hogy a támadásokhoz felhasznált egyes Besenyszögön rabolt fegyverek megszerzésekor jelen volt egy negyedik támadó is, akinek kilétére az elsőfokú eljárásban nem derült fény - írta a Magyar Nemzet.

A volt országgyűlési képviselő hangsúlyozta azt is, hogy társadalmi igény, hogy a romagyilkosságokkal összefüggésben a hatóságok tisztázzák a katonai elhárítás szerepét is.

"A Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) volt az a szervezet, amely az előző kormányok idején nem adott át minden, a gyilkosságokkal összefüggésben keletkezett információt a nemzetbiztonsági bizottság tényfeltáró munkacsoportjának és a nyomozó hatóságnak sem" – jelentette ki Gulyás József. A szakértő szerint fontos tisztázni, hogy Csontos István negyedrendű vádlottról, akiről kiderült, hogy a KBH titkos kapcsolata volt, mit írt le a tartótisztje, és milyen jelentések készültek arról az ismert és nem ismert debreceni körről, amely a romák elleni támadásokban érintett lehetett.

PestiSracok facebook image

A Pest Megyei Főügyészség még 2012 decemberében indítványozta a törvényszéknek, indítson eljárást azzal kapcsolatban, hogy a katonai elhárítás hivatalos megkeresésre letagadta kapcsolatát Csontossal, illetve amiatt, hogy a vádlott tartótisztje kihallgatásakor az ügy lényeges körülményeire vonatkozó valótlan tartalmú nyilatkozatot is tett, és minősített hamis tanúzást követhetett el. A Budapest Környéki Törvényszék egyelőre nem kíván lépni, mert megvárják a halálbrigád elleni per jogerős lezárását.

Forrás: mno.hu

Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.