Pesti Srácok

Szabálykövetőbb a Sziget, de így is kétmilliós bírságot kaptak

null

Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.

Az adóhatóságnak a közleménye szerint közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei több mint 150 ellenőrzést végeztek a Hajógyári szigeten és környékén az augusztus 5. és 12. között megtartott fesztivál idején. A jövedéki termékekre és a szellemi tulajdonjogra vonatkozó szabályok betartása mellett vizsgálták a számla-, illetve nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az árucikkek eredetét is.

Bár az általános tapasztalatoknál kedvezőbb adózási morál volt jellemző a Szigeten, akadt néhány jogsértő vállalkozás - írták. Négyen bejelentés nélkül foglalkoztatták alkalmazottjukat, tízen pedig a jövedéki ellenőrzésen buktak meg. Emellett a pénzügyőrök 200 ezer forint értékű, kétes eredetű és hamis márkajelzésű ruházati terméket foglaltak le szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt, továbbá iparjogvédelmi jogok megsértése szabálysértés miatt.

PestiSracok facebook image

A NAV a fesztivál bejárata előtti árusokat is ellenőrizte. Egyiküktől az adóellenőrök limonádét és ásványvizet vásároltak, ám az árus nemcsak nyugtát nem adott a bevételről, hanem adószám és engedélyek nélkül árusított.

A Napi Gazdaság augusztus 14-én arról írt a NAV közlésére hivatkozva, hogy idén csökkent a szabálytalanságok száma a fesztiválokon, így a Szigeten is. Ebben jelentős része van a Sziget Kft. által szervezett rendezvényeken két éve bevezetett úgynevezett fesztiválkártyának, amely száműzte a készpénzes fizetést. A fesztiválkártyák fehérítő hatása mellett azonban a szabálytalan foglalkoztatás, az áru bizonyíthatatlan eredete, illetve a rossz dokumentumkezelés nem tűnt el a Szigetről és a hasonló rendezvényekről sem - írták.

mti