Pesti Srácok

Aki semmit sem tud

Aki semmit sem tud

Pető semmiről semmit nem tud - írta mai számában a Magyar Nemzet. Haraszti Gyula cikke szerint Pető Zsolt az ügy harmadrendű vádlottja a Hír TV Riasztás című műsorában tegnap kijelentette: a móri ügyhöz hasonlóan egyszer majd előkerülhetnek a romagyilkosságok valódi elkövetői. A férfi állítása szerint egyetlen bizonyíték sincs ellene, csak úgynevezett kevert DNS-nyomok, nem szerzett be fegyvereket, és nem követett el egyetlen gyilkosságot sem.

A mai napig nem tudja, mi alapján vádolták meg a romagyilkosságokban való részvétellel – állította a Hír TV Riasztás című műsorában Pető Zsolt. A bűncselekmények harmadrendű vádlottja – akit a hat áldozattal és több sebesülttel járó romagyilkosságok ügyében tényleges életfogytiglanra ítélték nem jogerősen – filmforgatókönyvnek nevezte az ellene megfogalmazott vádakat, mert szerinte ezeket bizonyítékokkal nem támasztották alá. Sem azt, hogy a felderítés miként történt, sem azt, kik vettek részt a bűncselekmények elkövetésében.

„Volt olyan bűncselekmény, ahol egy fegyvert használtak, nincsen lábnyom sem, és mégis hárman vagyunk megvádolva, hogy hárman követtük el. Pedig semmi nem utal arra, hogy három személy járt ott, vagy több, vagy kevesebb” – fogalmazott az interjúban Pető.

PestiSracok facebook image

A férfi tagadta, hogy ő szerezte volna be a fegyvereket, szerinte ez az első- és másodrendű vádlottak, a Kiss testvérek védekezési taktikája volt, így próbálták meg a felelősséget áthárítani. Pető kijelentette: fogalma sincs, ki lehet az a negyedik személy, aki részt vehetett a gyilkosságoknál használt fegyverek elrablásában Besenyszögön. A sértettek szerint a megjelölt testfelépítésű elkövető nem is volt az elkövetők között.

Pető leszögezte: egyik gyilkosság helyszínén sem járt, egyik bűncselekményben sem vett részt, ezt szerinte bizonyítani sem lehet, mert ellentmondások vannak a szakértői véleményekben, tanúvallomásokban, probléma van a bűnjelkezelésben a rendőrségi munkában. Mint említette: a szakértő sem tudta megmondani, hogy a DNS-e hogyan került rá a fegyverre, amely úgynevezett kevert DNS volt, vagyis bármikor mások is rátehették a puskákra.

Sorozatgyilkosság vagy politikai ügy?

Várhatóan az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozik a romagyilkosságok kapcsán nyilvánosságra került információkkal. Azzal, hogy nem csupán megszüntették a későbbi tettesek megfigyelését, hanem le is váltották a további telefonlehallgatást kérvényező főtisztet. A bizottság MSZP-s elnöke szerint a kettő között összefüggést találni „nagyon bátor következtetés”, ám a politikus sem zárt ki semmilyen lehetőséget.

Ismert, Orbán Viktor miniszterelnök utasítására egy hónapja különleges nyomozó csoport alakult, amelynek a szigorúan titkos iratok minősítését kell felülvizsgálnia, és minden olyan dokumentumot át kell tekintenie, amely a bűncselekményekkel öszszefüggésben bármely hatóságnál vagy szervezetnél keletkezett.

Feldobta volna társait Csontos?

Halálosan megfenyegették a családját, a tartótisztjét is meg akarták ölni, ezért külföldre kívánt szökni a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja. Csontos Istvánnak, a katonai elhárítás egykori besúgójának ehhez kellett volna a százmilliós nyomravezetői díj is.

Forrás: mno.hu

Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.