Pesti Srácok

Álúttörők a tanévnyitón

Álúttörők a tanévnyitón

Úttörőnek öltözött hallgatói hálózatos diákok várták Orbán Viktort a törökbálinti rendhagyó tanévnyitóján. A diákok a Rákosi-korszakra hajazó stílusban megírt szórólapokat osztogatnak, miközben magnóról mozgalmi dalokat játszottak. Amikor kérdezték tőlük, hogy kik ők, azt felelték, hogy a Fidelitastól jöttek. - írja az index.hu. Közben a miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába.

Kilenc hallgatói hálózatos tüntető várta úttörőnek öltözve Orbán Viktort a törökbálinti rendhagyó tanévnyitón. A tiltakozók szórólapokat osztogattak, és azt skandálták, hogy „Éljen a Viktor, éljen a párt!” A szórólapon többek között azokra az igazgatói kinevezésekre hívták fel a figyelmet, ahol plagizált pályázatokkal vagy a helyi tantestület ellenében neveztek ki iskolaigazgatókat. Mint írják, „a belső bomlasztók – a tanári munkaközösségek, szülők, diákok – aknamunkája ellenére számos helyen sikerült a Párt jelöltjét igazgatói székbe juttatni!” A szórólapot „Éljen a fejlődés! Éljen a Párt!” felkiáltással zárták. A tüntetők között volt a HaHa néhány ismert arca is, többek között Turai Eszter és Birtalan Gergő is, valamint az Ifjú Demokraták vezetője, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ifjú barátja, Szarvas Koppány Bendegúz is megjelent a tanévnyitón. A HaHa a Facebookon egy szatirikus közleményt tett közzé. - írja az index.hu

Mindeközben Orbán Viktor miniszterelnök a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avató ünnepségén kijelentette: Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába. A kabinet szándékai szerint egy olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol az országban, esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra.

PestiSracok facebook image

Az új tanévben lép életbe a köznevelési törvény több pontja is: elindul a pedagógus életpálya, bevezetik felmenő rendszerben az erkölcstan, illetve a hittan oktatását, az általános iskolákban délután 4 óráig foglalkozásokat kell biztosítani.

A 2013/14-es tanévben azzal is meg kell barátkoznunk, hogy mintegy 2800 oktatási intézmény kapcsolódott be Az iskola rendőre programba, amelyben több mint 2200 rendőr vesz részt. A tanév elején, szeptemberben, az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában a rendőrség a polgárőrökkel közösen "fokozott jelenlétet biztosít" az iskolák környékén ott, ahol ez közbiztonságilag indokolt.

forrás: index.hu / mti / pestisrácok.hu Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.