Pesti Srácok

Kiderülhet, kikkel tartott kapcsolatot Portik a rendőrségen belül

Kiderülhet, kikkel tartott kapcsolatot Portik a rendőrségen belül

Az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt.-vel összefüggésben és a romagyilkosságokkal kapcsolatban is tájékoztatást kér a Fidesz az Alkotmányvédelmi Hivataltól.

Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján a titkosszolgálatokat övező ügyek közül megemlítette az Energol-ügyet, a 2008-as Portik-Laborc-találkozót, a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati munka hiányosságait, a kémügyet és az Együtt Egymásért Alapítvány működését, majd mindezekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: ezek az ügyek szövevényesebbek, mint azt sokan gondolnák, ráadásul, ha nem is maradéktalanul, de összefüggésben állhatnak egymással.

Ezért a délutáni bizottsági ülésen azt javasolja majd: az Alkotmányvédelmi Hivatal adjon teljes körű tájékoztatást arról, hogy az alvilággal szoros kapcsolatot ápoló Energolon és Együtt Egymásért Alapítványon kívül milyen szervezetek jöhettek még létre a korábbi kormányok titkosszolgálatai működése mellett - közölte. Szeretnék azt is - folytatta Kocsis Máté -, ha az úgynevezett kémügyben - amelyben első fokon elítélték mások mellett Szilvásy György volt titokminisztert - a rendelkezésre álló dokumentumokat nyilvánosságra hoznák, továbbá azt, hogy a romagyilkossággal kapcsolatban kapjon tájékoztatást a nemzetbiztonsági bizottság arról: a gyilkosságok előtt, alatt vagy után milyen, ezzel összefüggésben hozott személyi intézkedések történtek az akkori Nemzetbiztonsági Hivatalban.

PestiSracok facebook image

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta továbbá: kezdeményezik, hogy nevekkel is váljon elérhetővé, kik voltak azok a rendőrségi kapcsolatok, akiken keresztül Portik Tamás "biztonságban tudhatta magát". Hogyan történhetett meg például az, hogy a később az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás rendőrségi kihallgatásáról a felvételt Portik Tamás heteken belül kézhez kapta? Ez önmagában vezethetett-e Boros megöléséhez? - tette fel a kérdéseket Kocsis Máté.

Forrás: MTI

Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.