Pesti Srácok

Kikosarazta a bécsi Burgtheater Vidnyánszkyt

Kikosarazta a bécsi Burgtheater Vidnyánszkyt

Nem fogadja el a bécsi Burgtheater a budapesti Nemzeti Színház meghívását a 2014 tavaszán rendezendő első nemzetközi színházi fesztiválon való vendégszereplésre - közölte a bécsi színház pénteken.

A színház honlapján is megjelent, a sajtónak elküldött közlemény hangoztatja: "a jelenlegi magyar kormány kultúrpolitikusaival, köztük Balog Zoltán miniszterrel és Vidnyánszky Attilával szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ők a találkozásainkat utólag gyakran másként állították be, mint ahogy azok zajlottak."

"Nem akarjuk engedni, hogy a Burgtheater hírnevét ismét felhasználják a magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására" - fogalmaz a közlemény.

PestiSracok facebook image

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a Burgtheater ennek ellenére folytatni kívánja az eszmecserét a magyarországi kultúrpolitikáról, és - mint fogalmaz - árnyalt vitát kíván lehetővé tenni. A közlemény szerint ehhez jelenleg jobb helyszín Bécs, mint Budapest.

A teátrum emlékeztet arra, a Burgtheater már korábban fontolóra vette, hogy színházi fesztivált szervez aktuális magyar darabokkal, mihelyst sikerül biztosítani az ehhez szükséges pénzügyi eszközöket. E fesztiválon bemutathatnák rendezéseiket "mind olyan független színházi csoportok, amelyek úgy érzik, hogy számukra káros a magyar kultúrpolitika, mind pedig a magyar Nemzeti Színház, amelyet a személyi változások után a nemzeti konzervatív táborhoz kell sorolni".

A Nemzeti Színház fenntartja a Burgtheaternek szóló meghívást

Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára - közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.

A Nemzeti Színház közleményében kiemelte: a 2014 elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztivált a Burgtheater közleményében hangsúlyozott "vita" helyett az együttműködés, a kulturális párbeszéd szellemében szervezi.

A nemzetközi fesztivál szándéka, hogy erősítse Magyarország jelenlétét a nemzetközi színházi életben, erre a hazai színházi szakmának égető szüksége van - olvasható a Nemzeti Színház közleményében, amely szerint a magyar színházak művészi teljesítménye megállja a helyét nemzetközi összevetésben is.

Mint írják, a nemzetközi fesztiválra már elfogadta a meghívást a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, amelynek igazgatója-művészeti vezetője Valerij Fokin. Ez Oroszország egyik legrégibb és legjelentősebb színháza. Budapesten lesz a moszkvai Művész Színház, amelyet Sztanyiszlavszkij alapított, jelenleg Oleg Tabakov az igazgatója. Szerepel a fesztiválon a bukaresti Nemzeti Színház, a varsói Nemzeti Színház, az újvidéki Nemzeti Színház, a ljubljanai Nemzeti Színház és az oslói Nemzeti Színház egy-egy előadása, emellett számos további teátrummal állnak tárgyalásban.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.