Pesti Srácok

Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti mobilgátról

Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti mobilgátról

A főpolgármester a Római-parti védművel összefüggő helyi népszavazás kiírását szorgalmazza. Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján elmondta: még vizsgálják, melyik önkormányzatnak kell kiírni a referendumot; amennyiben a fővárosinak, úgy kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésnél, amennyiben a III. kerületnek, úgy levélben kéri majd Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármestert és hajlandó hozzájárulni a költségekhez is. A főpolgármester jelezte: nem "katasztrófaturisták összehangolt véleményére" kíváncsi, hanem a helyi lakosságéra.

Mint mondta, a városvezetésnek sokat számítanak a környezetvédelmi szempontok, de olyan kifogásokkal nem tud mit kezdeni, hogy a védmű miatt a "parton megváltoznak a fényviszonyok, ami változtat az egyik halfaj vonulási útvonalán". Hangsúlyozta: a sportlétesítmények és az 1900-as évek elején szabályszerűen épült lakóházak védelme fontos, az üdülőparkok pedig jelenleg is védettek.

Tarlós István kitért arra is, hogy a Műegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia támogató szakvéleményének javaslatait beépítik a beruházási elemek közé, s az idei szokatlan méretű árvíz tapasztalatai alapján a védmű méretezését is felülvizsgálják. Emiatt, valamint a tervezett helyi népszavazás miatt a mobilgát megépítése akár másfél évig is elhúzódhat - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

mti

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.