Pesti Srácok

Wieszt-ügy - Nem kenőpénz, csak kölcsön

Wieszt-ügy - Nem kenőpénz, csak kölcsön

Részletes védekezést terjesztett elő a másfél éve tartó büntetőperében Wieszt János. A vesztegetéssel vádolt egykori XI. kerületi szocialista politikus a Fővárosi Törvényszéken hétfőn arról beszélt, hogy építkezéshez kért kölcsön pénzt.

A Wieszt-ügy 2010 tavaszán, a választási időszakban pattant ki. Az Indexen megjelent egy rejtett kamerával készített videofelvétel, amely a Fidesz XI. kerületi szervezete szerint bizonyítja, hogy Wieszt János, az MSZP akkori helyi frakcióvezetője, korábban az újbudai vagyongazdálkodási bizottság szocialista vezetőjeként több millió forint csúszópénzt fogadott el évekkel korábban egy önkormányzati üzlethelyiség eladása kapcsán.

A Központi Nyomozó Főügyészség Wieszt Jánost vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja.

PestiSracok facebook image

Wieszt az eljárásban mindvégig tagadta bűnösségét, de a bíróság előtt érdemi vallomást mindeddig nem tett. A hétfői tárgyaláson azonban előadta, hogy a videofelvétel manipulált, ő valójában csak családi nyaralója építéséhez kért több ízben is két-két millió forintot magánszemélyektől, és az egyik kölcsönátadásról készülhetett a kompromittáló felvétel. A vádlott a kölcsön bizonyítására egy váltóról szóló okirat közjegyző által hitelesített másolatát is becsatolta a bírósághoz.

A kétmilliós kölcsönöket egyébként 1-2 hónapon belül visszaadta a volt helyi politikus, akinek 2007-ben 36 milliós bruttó jövedelme volt részben cégvezetői megbízatásai nyomán.

A volt szocialista politikus részletesen beszélt arról is, hogy a 2010-es választási kampányban politikai ellenfelei élesen támadták, az ellene folyó nyomozás során voltak, akik meg akarták zsarolni, a vádbeli önkormányzati ügyletekről pedig nem ő döntött egy személyben, hanem egy önkormányzati bizottság.

Arra a bírói kérdésre, nem érezte-e aggályosnak, hogy választott önkormányzati tisztségviselő létére olyan vállalkozótól kér kölcsön, akivel kapcsolatban az önkormányzat döntési helyzetbe kerülhetett, a vádlott úgy reagált, "a kezem tört volna le inkább, minthogy ezt a kölcsönt kérjem! De akkor nem tűnt ilyen jelentőségűnek".

A büntetőper következő tárgyalásán újra meghallgatják azt a vállalkozót, aki kétszer is kétmilliót adott Wiesztnek, a vádlott szerint kölcsön, a tanú szerint kenőpénzt gyanánt. Más tanúkat is meghallgatnak, majd sor kerülhet a perbeszédre a Fővárosi Törvényszéken.

mti

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.