Pesti Srácok

Amit Portik ígért, igyekezett betartani

Amit Portik ígért, igyekezett betartani

Amit ígért, azt igyekezett teljesíteni, és az általa gyűjtött információk alapján komolyan gondolta, hogy 2010-ben választási győzelemhez segíti az MSZP-t. Így reagált Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere a PestiSrácok.hu Magyar Nemzetben is közölt értesülésére, hogy a kilencvenes évek leszámolásos merényleteivel összefüggésbe hozott Portik Tamásnál politikusok és családtagjaik megfigyelésére utaló dokumentumokat is lefoglalt a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Az egykori politikus szerint a jelek azt mutatják, Portik egy irányban tájékozódott, amit pedig a rendőrség talált, azt igazolhatják, hogy a férfit legalább két-három személyes apparátus segíthette, hogy rejtőzködő életvitele mellett is megszerezze, amire szüksége volt. Jelenleg is bevett módszer, hogy valakik úgy próbálják meg lejáratni politikai ellenfeleiket, hogy információkat gyűjtenek róluk. Ezután olyan formában hozzák nyilvánosságra azokat, hogy az érintettről elmarasztaló véleményt formálhassanak a választók – fogalmazott a volt titokminiszter.

Mint arra Swendt Pál a Magyar Nemzet hasábjain emlékeztet: amikor 2012 júliusában XII. kerületi villájában elfogták a kilencvenes évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori vezetőjét, a nyomozók egyes politikusok, valamint azok rokonai által működtetett cégek iratait is lefoglalták. A házkutatás során – amellyel egy időben Portik fiának belvárosi lakásán is megjelent a rendőrség – mobiltelefonok és SIM-kártyák tucatjait, céges iratokat, laptopokat és adathordozókat, valamint négy autó indítókulcsát is a lefoglalt ingóságok között jegyzőkönyvezték. A nyomozók emellett rábukkantak egy Glock típusú pisztoly dobozára, a hozzátartozó tárra, valamint gyorstárazóra, illetve egy rendőrségi jelvényre is.

PestiSracok facebook image

További részleteket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatnak.

Forrás: mno.hu

Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.