Pesti Srácok

Gyurcsány: trükközött az MSZP a kampánypénzekkel

Gyurcsány: trükközött az MSZP a kampánypénzekkel

Gyurcsány Ferenc a Hír TV-ben beszélt arról, hogy az MSZP az elnöksége alatt trükközött a kampánypénzekkel. Elmondása szerint a szocialista párt azt a gyakorlatot követte, hogy a választási kampányban lényegesen többet költöttek a törvényben meghatározott összegnél. A politikus azonban arra már nem volt hajlandó válaszolni, hogy az MSZP-t ki és mekkora összegekkel pénzelte. „Ez volt az általános gyakorlat, tudtuk, hogy létezik, a politikusok és a közélet is tudta, de nem mert, nem akart szembenézni vele” – fogalmazott Gyurcsány.

Korábban a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arról beszélt, jobb nem tudni, hogy az alatt az idő alatt, amíg ő volt az MSZP első embere, honnan érkeztek a párthoz a pénzek. Erre a szocialisták akkori pénztárnoka, Puch László azt mondta, hogy Gyurcsány örök életében hülyeségeket beszélt és emlékeztetett rá, hogy a bukott miniszterelnök volt az, aki aláírta a mérleget, tehát utána tudott volna nézni a szabálytalanságoknak. Gyurcsány később megpróbálta szétteríteni az ügyet, és már a politikai rendszert vádolta mutyizással.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MSZP-től nem kapott olyan dokumentációt, mely szerint a párt 2009-ben és 2010-ben külföldről kapott volna anyagi támogatást. Az ÁSZ ugyanakkor nem talált kifogásolnivalót az MSZP könyvelésében.

PestiSracok facebook image

Az MSZP-nél nem vizsgálják a korábbi pénzmozgásokat Gyurcsány Ferenc kijelentése ellenére. Józsa István, a párt frakcióvezető-helyettese kampányfogásként értékelte a volt szocialista miniszterelnök és pártelnök állítását. Korábban Szanyi Tibor is úgy nyilatkozott, hogy elmegyógyintézetbe vagy börtönbe küldené Gyurcsány Ferencet a volt miniszterelnök pártfinanszírozással kapcsolatos kijelentése miatt.

forrás: MNO

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.