Pesti Srácok

Iszapbírkózás a fővárosnál

Iszapbírkózás a fővárosnál

György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint a Cséry-telepen történt környezetszennyezés ügyében Szaniszló Sándor, a fővárosi környezetvédelmi bizottságának szocialista elnöke több tényt az összefüggéséből kiragadott, más tényeket elhallgatott, elferdített. Szaniszló azt állítja, hogy az iszaptemető üzemeltetése miatt szeptember végén felmentett igazgató a Fővárosi Vízművekhez került mérnökként, és korábbi bérével megegyező fizetést kap.

György István, fővárosi vezető szerdán nyílt levélben reagált az MSZP-s közgyűlési képviselő által előző nap elmondottakra. Szaniszló Sándor kedden arról tájékoztatta az MTI-t: álláspontja szerint a városvezetés nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megoldja a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) Cséry-telepi környezetkárosításának ügyét.

György István szerdai, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében kifejtette: Tarlós István főpolgármester azonnali vizsgálatot rendelt el szeptember 23-án, és azonnali igazoló jelentést kértek a kft. ügyvezetőjétől. A gyorsjelentés megállapította az engedély nélküli tevékenység végzését, ezért a főpolgármester menesztette a kft. vezetőjét.

PestiSracok facebook image

Emellett tart a részletes tényfeltáró vizsgálat, amelyet a Budapesti Városüzemeltetési Központ a Fővárosi Biztonsági Iroda bevonásával végez, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség pedig határozatában azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélküli tevékenység folytatását, és bírságot szabott ki, továbbá a rendőrség is vizsgálódik négy büntetőfeljelentés nyomán - írta György István.

Közölte továbbá, 2007. november 1-jétől 2012. április 30-áig az olajos iszapot engedély nélkül rakták le, és az MSZP semmit nem tett azért, hogy ezt megakadályozza és előkészítse a kármentesítést. Most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel történt egyeztetések után a 2014-2020-as költségvetési ciklusban uniós forrásokra pályáznak a rekultivációhoz.

A főpolgármester-helyettes szerint Szaniszló Sándor szándékosan elhallgatta az ő városvezetői idejükre eső adatokat. Az elhelyezett olajos iszap mennyiségét még pontosítani kell, de a korábbi vezetőség érintett két éve alatt 13 ezer tonna lehetett az elhelyezett iszapmennyiség, szemben a 2011 és 2013 közötti 8 ezer tonnával - közölte.

Szaniszló ezzel szemben azt állítja, hogy korábbi bérével, havi 600 ezer forinttal megegyező fizetést kap az illegális fővárosi iszaptemető felmentett igazgatója. - írja a NOL. Tarlós István főpolgármester az ügy kipattanása után látványosan, „azonnali hatállyal menesztette” a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. ügyvezető igazgatóját, Wohner Zsoltot. A cégvezető nem felmondással, hanem közös megegyezéssel és így többhavi fizetéssel a „zsebében” távozott. A fővárosi városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság ülésen György István főpolgármester-helyettes a NOL szerint azt is elismerte, hogy Wohner visszamenőlegesen is megkapta juttatásait, ráadásul nem is távozott túl messze: a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Fővárosi Vízművek alkalmazta mérnökként.

György István szerint az is csúsztatás, hogy az ügyvezető visszamenőleges béren felüli juttatásokkal távozott. Az ügyvezetővel Tarlós István az azonnali hatályú menesztésben és abban állapodott meg, hogy az addig a napig ledolgozott munkabérén felül semmiféle egyéb juttatás nem illeti meg - tette hozzá. György István azt elismerte, hogy a volt vezető most a Fővárosi Vízművek Zrt.-nél dolgozik.

Október 15-én egyébként lejárt az FTSZV lőrinci iszaptemetőjének kármentesítésére szabott határidő. Bár a területről azóta valóban elszállítottak 500 köbméter szennyezett földet, az évek alatt odatemetett 8,2 tonna veszélyes hulladék túlnyomó része ott maradt – állítja Szaniszló Sándor, aki az ügyben két képviselőtársával együtt szeptember végén tett feljelentést.

Az ülésen Szaniszló Sándor elmondása szerint elhangzott az is, hogy a társaság szakértői megállapították: 2011-ben 2150 tonna, 2012-ben 3368 tonna, 2013 első félévében pedig 2418 tonna veszélyes anyagot raktak le.

A budapesti kormányhivatal október elsején vett vízmintát a helyi ivóvízhálózatból. Vizsgálatai nem mutattak ki károsanyag-tartalmat. Végül arra jutottak, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. által szolgáltatott közműves ivóvízellátás biztonságos. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet vizsgálati eredménye szerint az iszaptemetőnél vett hat helyszíni mintából öt veszélyes hulladék. A felügyelőség további vizsgálatokat indít.

A BRFK szintén vizsgálódik. A képviselők által tett feljelentés szerint az FTSZV a lakossági és nem lakossági szennyvíz elszállítása mellett évek óta folytatólagosan, nagyüzemben helyezi el az FKF Zrt., valamint egy üzemanyag-kereskedéssel foglalkozó multinacionális cég veszélyes hulladéknak minősülő, az egészséget károsító szennyvíziszapját. Az iszapot a földbe temették. Szaniszló szerint fölmerül a számvitel vagy az adózás rendjét megsértő bűncselekmény gyanúja is. Nem tartja kizártnak, hogy a telepen engedély nélkül lerakott anyagok továbbszállításáról hamis igazolások és számlák készültek. A képviselő által fellelt számlák 700 millió forintról szólnak.

NOL / MTI

fotó: Népszava

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.