Pesti Srácok

Késsel próbált az ellene intézkedő rendőr életére törni

Késsel próbált az ellene intézkedő rendőr életére törni

Megkezdődött kedden az úgynevezett „hummeres gázoló” büntetőpere a Szegedi Törvényszéken.

Az ügyészség hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével, illetve közúti veszélyeztetéssel vádolja a 35 éves osztrák állampolgárságú Thomas Robert B.-t, aki 2012. október 11-én a Csongrád megyei Apátfalván halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrjárőrt. A vádlott tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Nyomozati vallomásában azt állította, hogy a rendőr halála baleset miatt következett be. A keddi tárgyaláson bejelentette, hogy nem kíván vallomást tenni - írta tárgyalási tudósításában a NOL. Az Ausztriában élő vádlott társaival a 43-as főúton tartott hazafelé Romániából, ahol offroad túrán vettek részt. Az ilyen kalandtúra erdélyi internetes programismertetők szerint azt jelenti, hogy erdőkön, dombokon, patakokon keresztül gázolnak a vendégek a sokmilliós terepjárójukkal a természetben. A 43-as főút bevezető szakasza rendkívül forgalmas és balesetveszélyes a mai napig. Két, egymásba épült falun visz keresztül az E 68-as európai főútvonal, és éppen a sok baleset miatt gyakori volt a rendőri ellenőrzés. Egy civil rendszámú traffipaxos kocsi, egy szürke Opel be is mérte az egyik Hummert sebességtúllépés miatt. A vezetőjét – nem a későbbi vádlottat – leállították, és megbüntették. A rendőrök addig nem adták vissza az iratait, míg el nem ment a postára, és ki nem fizette a sárga csekken kirótt bírságot.

A hummeresek már ettől ingerült hangulatban lehettek, amikor Apátfalva belterületén, ahol 30 kilométeres sebességkorlátozás, terelőszigetek és közlekedési lámpa próbálja visszatartani a száguldozókat, az úttest velük szembeni sávjában újra megpillantották a traffipaxos szürke Opelt. A vádirat szerint a Thomas Robert B. vezette Hummer áttért a menetirány szerinti baloldalra, és leszorította az útról a sebességmérő autót. Vezetője segítséget kért a közelben tartózkodó motoros járőröktől.

PestiSracok facebook image

A két motoros rendőr gyorsan megjelent az úton. Egyikük, S. Gábor a Hummer mellé hajtott, használta a megkülönböztető jelzéseit, és megállásra akarta késztetni a terepjárót. A vádlott azonban balra rántotta a kormányt, a vádirat szerint azzal a szándékkal, hogy nekiütközzön a járőrnek. A vádlott ezt tagadja. Miután tovább hajtott, a kevés híján elgázolt motoros rendőr lövéseket adott le a terepjáró kerekére.

Ezt követően a később elhunyt Kenéz Imre megelőzte a Hummert, leállította a motorját az út jobboldalán, és intézkedni próbált annak vezetőjével szemben. A vádlott teljes gyorsulással nekihajtott a rendőrnek, elgázolta, halálosan megsebesítve a háromgyermekes fiatalembert.

Valószínűleg elmenekült volna a helyszínről, de ráhajtott a járőrmotorra, amely a terepjáró alá szorult, és hiába próbált előre-hátra legördülni róla, nem tudott. A másik rendőr is megpróbált intézkedni, több célzott lövést is leadott Thomas Robert B.-re, több helyen el is találta. A férfi azonban továbbra sem engedelmeskedett. A vádirat szerint három különböző kés volt nála, a legkisebb is 8-10 centiméter pengehosszúságú. Egyik a nyakában, a másik a nadrágja korcában, a harmadik egy szerszámtartóban. Ezekkel próbálta megsebesíteni S. Gábor rendőrjárőrt, majd a segítségére siető civilt. Megpróbálta megszerezni S. Gábor pisztolyát, később pedig a sebesülten fekvő Kenéz Imre lőfegyverét. Végül több mint 10 percnyi dulakodás után sikerült megbilincselni. Csak akkor siethettek a sebesülten fekvő Kenéz Imre segítségére.

Az ügy különleges elbírálási szabályok alá esik, mivel hivatalos személyt öltek meg, felfegyverkezve. A vádlottnak joga van megtagadni a vallomást, Thomas Robert B. pedig élt ezzel a lehetőséggel. Így a bírósági tárgyaláson nem lehet neki kérdéseket föltenni – ő azonban tetszése szerint tehet föl kérdéseket a tanúknak, illetve fűzhet hozzászólást azok vallomásához. Az utóbbi időben a vádlottak – Hagyó Miklóstól és társaitól kezdve a rágalmazással vádolt, majd felmentett hódmezővásárhelyi Fidesz-elnökig – éltek ezzel a jogukkal, s így szinte ők irányították a tárgyalást. A hummeres gázolót szembesíteni sem lehet a tanúkkal. Az első tárgyalási napon nemcsak a vádlott rokonai, hanem Ausztria budapesti nagykövetségének munkatársai is jelen voltak a teremben.

Mivel a vádlott nem tett vallomást, a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel Joó Attila tanácsvezető bíró. A vádlott a rendőrségen arra hivatkozott, hogy már Romániában műszaki problémák voltak az autójával. Nehezményezte, hogy hummeres társát megbírságolták gyorshajtás miatt. Úgy látta, a magyar rendőrök csak külföldi rendszámú autókat állítottak meg. A vádlott több alkalommal egymásnak ellentmondó vallomásokat tett. Szerinte nem veszélyeztette a szürke, radaros autót, csak azért hajtott hozzá közel, hogy megnézze, tényleg van-e radar benne. Máskor azt mondta: csak az úthibák miatt tért át a szemközti sávba éppen akkor, amikor ott volt a radaros autó. Szerinte a járőrmotoron őt megállítani akaró S. Gábort sem veszélyeztette, hanem a rendőr rúgott bele a Hummer ajtajába. Mint mondta, megbánta, hogy a középső ujját mutatta a rendőrnek, e cselekedete okára nem tud magyarázatot adni. Ugyanakkor szerinte a rendőr is trágárságot kiabált be neki angolul a terepjáró ablakán.

Ellentmondásosan nyilatkozott a vádlott arról, miért gázolta el Kenéz Imrét. Többnyire azt mondta, nem látta, mert parikasprayt fújtak be a Hummer ablakán. Ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy le volt-e húzva a terepjáró ablaka. Akkor nem látta a rendőrt, amikor elütötte, később viszont – állítása szerint – nem azért mászott a halálosan sérült rendőr felé, hogy megkaparintsa a pisztolyát, hanem, hogy segítsen neki. Fel is rótta a rendőröknek, hogy őt akarták elfogni, ahelyett, hogy a társuknak segítettek volna. Azt állította, azért nem engedelmeskedett a rendőröknek, mert rettenetesen félt. Végül 11 lövést adtak le rá, amelyből négy talált, és Thomas Robert B. is súlyosan megsebesült.

Thomas Robert B. elfogása után fölmerült, hogy kábítószert fogyaszthatott, annak hatása alatt viselkedhetett így – erről azonban a vádiratban már nem esett szó. A tárgyalás csütörtökön az életben maradt rendőrök tanúvallomásával folytatódik.

Forrás: nol.hu

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.