Pesti Srácok

Megalakult a Közösség a Társadalmi Igazságosságért párt

Megalakult a Közösség a Társadalmi Igazságosságért párt

Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) néven, tizenkét párt, illetve egyesület összefogásával új párt megalakulását jelentette be Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke csütörtökön, Budapesten.

A bírósági bejegyzésre váró párt célja Szili Katalin megfogalmazása szerint az, hogy esélyt adjon azoknak, akik a mostani pártok közül nem tudnak választani, köztük annak a csaknem négymillió szegénynek és bizonytalannak, akikkel ma senki nem törődik. Nagy társadalmi igény van egy új, szociálisan elkötelezett, demokratikus és nemzeti alapon szerveződő politikai alternatívára – indokolta a Szociális Unió vezetésével megalakult új párt indulását az Országgyűlés korábbi elnöke.

Mint elmondta, egyik pólushoz sem kívánnak csatlakozni, mindenkiétől különböző programmal jelentkeznek. Az új "programszövetséget" a 12 alapító párt és egyesület mellett számos szervezet támogatja, 160 képviselőjelöltjükkel indulni kívánnak a 2014-es választásokon – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Minden politikai erő háborúban áll a többiekkel, a leszakadó tömegek problémáira eddig csak látszatintézkedések születtek. Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell - fogalmazott Szili Katalin.

A szegények világnapja alkalmából a párt programjából kiemelte: azonnali törvénymódosítás kell, hogy a tél közeledtével családok ne kerüljenek utcára egy hibás banki termék miatt. Átfogó bérreform szükséges és felül kell vizsgálni a privatizációs szerződések betartását - tette hozzá.

A volt házelnök szerint kétkamarás parlament szükséges, ahol a második kamarában képviselhetik magukat a civilek, szakszervezetek, nemzetiségek és határon túli magyarok.

Szili Katalin szerint "kettéhasadt haza és haladás". Mint fogalmazott, a magukat baloldalinak nevező pártok demokratikusak, de nem eléggé nemzetiek, míg a jobboldali pártok ugyan nemzetiek, ám nem eléggé demokratikusak. Nincs éhező, gyűlölködő, nemzetietlen demokrácia, de van más politikai alternatíva - tette hozzá.

A politikus tájékoztatása szerint a KTI célja egy olyan együttműködő politikai szervezet létrehozása, amelyben minden csatlakozó egyenrangú, és amely közös munkával választható alternatívát kínál az ország gazdasági, szociális, kulturális fejlődése, közjogi rendjének biztosítása és társadalmi békéjének megteremtése érdekében. A szükséges rendszerkorrekciót közmegegyezéssel és a legszélesebb társadalmi összefogással kívánják előmozdítani.

Törekvéseik középpontjában a közösség, a család és a nemzet értékeinek megőrzése, érdekeinek következetes képviselete és átörökítése, a társadalmi, természeti és gazdasági környezet harmóniájának helyreállítása, a szociális biztonság megteremtése áll - olvasható az új párt hitvallásában.

Balról jobbra Takács Gábor szóvivő Molnár Zsolt szóvivő, Bezzegh Tibot szóvivő, Köhler Ákor szóvivő, Láng Márta pártigazgató, Szabó Lajos alelnök, Ludányi-Horváth Attila alelnök, Szili Katalin elnök, Virág András szóvivő, Czöndör Gyula alelnök és Tamási László szóvivő.

A KTI várja a céljaikkal egyetértő szervezetek és magánszemélyek csatlakozását. A KTI a Szociális Unió Párt, a Centrum Összefogás Magyarországért, a Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör, az Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete, a Magyarország Jövője Párt, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Szociális Fórum, a MARÉG – Magyar Régiókért Egyesület – TPT, a Peyer Károly Alapítvány, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete, az Esély a Megújulásra Egyesület és az Emberközpontú Országért Mozgalom összefogásával alakult meg.

mti / MTI Fotó: Soós Lajos

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.