Mindenkinek joga lenne szabadon védekezni?

Az előzetes letartóztatás nem büntetés, mégis az így fogva tartottak sokkal rosszabb körülmények közé kerülnek, mint azok, akiket már elítéltek. Pedig még a törvény szerint is mindenkinek joga lenne szabadlábon védekezni - írta a mai Népszabadság hasábjain Lencsés Károly.

Kisvárosnyi ember van ma előzetes letartóztatásban Magyarországon: nagyjából ötezren várják a rács mögött, hogy a bíróság kimondja a bűnösségüket, vagy felmentse őket. A körülbelül 17 ezer fogvatartott bő harminc százalékát tehát annak ellenére fosztják meg a szabadságától, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A büntetés-végrehajtás tavalyi adatai szerint majdnem kétszázan már több mint két éve ülnek jogerős ítélet nélkül. Egyes politikusoknak ez kevés, és úgy gondolják, fel kellene emelni az előzetes ma négy évben maximált időtartamát is.

– Csakhogy ők fordítva ülnek a lovon – állítja Magyar György ügyvéd.

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzék” – mondja ki a hatályos büntetőeljárási törvény, így a gyanúsított fogva tartására szerinte csak kivételesen van lehetőség. Erre okot adhat például az, ha a vélelmezett elkövető megszökött, illetve megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne, befolyásolná a tanúkat, meghiúsítaná a bizonyítást, esetleg újabb bűncselekményt követne el.

A „megalapozottan feltételezhető” fordulat persze értelmezés kérdése, és magában hordozza a visszaélés lehetőségét – véli az ügyvéd. Kész szerencse – tette hozzá –, hogy a fogva tartásról már jó ideje nem a rendőrség, hanem a nyomozási bíró dönt, de az eljárás gyakran formális, és az előzetes letartóztatásra okot adó érdemi bizonyítékok hiányában is sokan rács mögé kerülnek. Ráadásul a végzés zárt ülésen születik meg.

A büntetőeljárási törvény azt is kimondja, az eljárást soron kívül kell lefolytatni, amikor a terhelt előzetes letartóztatásban van, a bíróságnak, az ügyésznek, illetve a nyomozó hatóságnak pedig arra kell törekednie, hogy a fogva tartás a lehető legrövidebb ideig tartson – idézi a jogszabályokat Magyar György. Csakhogy szerinte ma egészen más a gyakorlat, hiszen a személyes szabadság elvonása kifejezetten a nyomásgyakorlást szolgálja: aki mindent beismer, hazamehet, aki hallgat, az sokáig bent maradhat.

Magyar György ezért úgy gondolja, nem az előzetes letartóztatás időtartamát kellene növelni, hanem célszerűbb lenne arra költeni, hogy a fogvatartottak esetében valóban megteremtsék a soronkívüliség feltételeit. Ma ugyanis annyi az ilyen kiemeltnek minősített eset, hogy a soron kívüliek többen vannak, mint a normális sorban állók. Az eljárások elhúzódásának oka az ügyvéd szerint részben a szakértői kapacitás hiánya, részben pedig az, hogy nálunk a bíróság előtt szinte a teljes nyomozást megismétlik. Így fordulhat elő, hogy a rendőrök évekig vizsgálódnak, majd a jogerős ítélet megszületéséig további egy-két esztendő is eltelik.

A gyanúsított ilyen helyzetben nem feltétlenül a szabad akaratából tesz vallomást, hanem a presszió hatására, hiszen a börtönkörülmények mindenkit megviselnek. Az ügyvéd szerint még a visszaesők is szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy kikerülhessenek. Saját praxisában is többször találkozott azzal, hogy a gyanúsított a szabadon bocsátás fejében olyan bűncselekményt ismert be, amit talán el sem követett, de később már hiába vonta vissza a vallomását, mert azt a bíróság később a terhére értékelte.

Az előzetes letartóztatás semmiképpen nem lehet előrehozott büntetés, ennek ellenére a fogvatartottak rosszabb feltételek között élnek, mint akiket már jogerősen elítéltek – hoz fel egy újabb szempontot Magyar György. A rezsim a legkeményebb fegyházfokozathoz képest is szigorúbb, hiszen a gyanúsítottat a nap 23 órájában a zárkában tartják, és mindössze egyórányi sétát biztosítanak a számára.

Már ha biztosítanak, mert előfordul, hogy az udvar „foglaltságára” hivatkozva valakit nem engednek ki a szabad levegőre, ha viszont esik az eső, mindenképpen kiküldik a delikvenst, hadd ázzon meg. Az őrök persze pontosan tudják, hogy a fogvatartottnak nincs váltóruhája, amibe átöltözhetne. A jogerős ítélet hiányában még ártatlannak tekintendő embereket ráadásul rabláncon vezetik mindenhová.

Az elhelyezési körülmények sokszor egészen embertelenek: a zárkák – különösen a rendőrségi fogdában, ahol az érintettek az előzetes letartóztatás első harminc napját tölthetik – túlzsúfoltak, a berendezési tárgyak köre kimerül a priccsekben, nincs megfelelő világítás, rossz a szellőzés, a vécét meg esetleg csak egy függöny választja el a lakótértől, tisztálkodási lehetőséget pedig hetente egyszer biztosítanak. És ha még mindez nem elég, különféle praktikákkal is igyekeznek megkeseríteni a fogvatartottak életét. Például az első bűntényest kőkemény visszaesővel zárják össze, ami önmagában is súlyos szankció lehet.

Az pedig még egyértelműbben a „szívatás” kategóriájába tartozik, hogy akadályozzák az őrizetes és a családtagjai közötti kapcsolattartást. Csomagot és látogatót ugyanis csak külön engedély alapján fogadhatnak, s erről esetenként a vizsgálótiszt dönthet. Ha azt gondolja, hogy az „ügyfele” nem elég együttműködő, vagyis nem tesz beismerő vallomást, minden különösebb ok nélkül dönthet úgy, hogy az előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottat teljesen elszigeteli a külvilágtól.

Ez Magyar György szerint különösen durva visszaélés, hiszen az őrizetes sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, mint az elítéltek, akik – ha esetleg ritkán is, de legalább szabályozott módon – kaphatnak csomagot, illetve találkozhatnak a hozzátartozóikkal. Aki ilyen körülmények közé kerül, az bármit hajlandó aláírni – fogalmazott az ügyvéd –, és ehhez nincs szükség fenyegetésre vagy bántalmazásra sem.

A teljes cikket a Népszabadság mai számában olvashatják.

Forrás: nol.hu

Fotó: nol.hu