Pesti Srácok

Mit kért cserébe a juttatásokért az alvilág?

Mit kért cserébe a juttatásokért az alvilág?

Az alvilág ajándékaként fogyasztottak drogot és szórakoztak prostituáltakkal balatoni és adriai hajóutakon szombathelyi fideszes önkormányzati képviselők, helyi gazdasági szervezetek, intézmények irányítói, s egy volt rendőrtiszt is – állította Czeglédy Csaba, a közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője a Népszabadságnak nyilatkozva.

Mint ismert, nemrég a szocialista politikus hozta nyilvánosságra azt a videót, melyen a feljelentésében is megfogalmazott gyanú szerint Lazáry Viktor alpolgármester drogot fogyaszt. A felvétel közzététele előtt Czeglédy egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy amennyiben az akkor általa nem megnevezett városi vezető nem fedi fel önként a kilétét, a videót átadja a sajtónak. Ez akkor meg is történt, s feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik.

Közéleti szereplésemnek nem a csúcspontja volt ez a cselekedet, de nem is mások magánügyeiben akartam turkálni, viszont ha egy város valamelyik vezetője törvénytelenséget követ el, s e miatt neve valamilyen szinten összefüggésbe hozható az alvilággal, akkor ez már a nyilvánosságra tartozik – érvelt Czeglédy Csaba, akit adócsalás miatt korábban jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.

PestiSracok facebook image

Feljelentését azóta újabb információkkal egészítette ki a szocialista politikus, s szerdai sajtótájékoztatóján azt is elmondta:az alpolgármester és fideszes társai nem egyetlen alkalommal éltek a droggal, sőt hajón rendezett partijaikon prostituáltakkal szórakoztak.

"Ezeket a lányokat, valamint a drogot a szervezett alvilágtól ajándékba kapták" – hangoztatta a Népszabadság tudósítójának Czeglédy Csaba. Hozzátette: az a kérdés, hogy ezekért a juttatásokért mit kért cserébe a kőkemény alvilág a város befolyásos, döntéshelyzetben lévő közéleti vezetőitől. Érdeklődésünkre azt állította, hgy az alpolgármesteren kívül három fideszes képviselő érintett az ügyben. Egy tucat olyan emberről tudnak, aki részt vett ezeken a zártkörű partikon, közülük nem mindenki drogozott, sőt a szexuális szolgáltatásokat sem mindenki vette igénybe, de nyilvánvalóan nekik is tudniuk kellett, mi zajlott a hajón.

Czeglédy a bizonyítékokat, valamint a tanúk nevét átadta a nyomozóknak, akik a lap tudomása szerint az általa megnevezetteket már meg is hallgatták. "Alapos, korrekt nyomozás jeleit érzékeltem" - jegyezte meg a frakcióvezető. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az érintettek személyesen nem ismerik el, hogy részesei voltak ezeknek az évek óta tartó összejöveteleknek, akkor neveiket kénytelen lesz nyilvánosságra hozza.

A lapnak arra a kérdésére, hogy valamiféle fideszes belháború miatt kormánypárti politikusoktól kapta-e az információkat és a bizonyítékokat, a frakcióvezető nemmel válaszolt.

Szeptember végén Lazáry Viktor, a szombathelyi fideszes alpolgármester közölte: hamis fényképekkel, hamis videofelvételekkel, hamis hangfelvételekkel és ha kell hamis tanúkkal is készülnek ellene. "Soha nem fogyasztottam kábítószert, és nem tántorítanak el az ilyen vádaskodások, mindaddig tovább végzem a munkámat, ameddig a választók bizalmát élvezem" - mondta Lazáry. Az alpolgármester a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi Laboratóriumának osztályán adott vizeletmintát, a teszt negatív lett.

Forrás: nol.hu; MTI

Fotó: rabakalman.blog.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.