Pesti Srácok

A 4K! legalizálná a marihuánát

null

A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) a marihuána teljes körű legalizációja mellett száll síkra, mert szerintük ennek sok társadalmi haszna lenne - közölte Istvánffy András, a párt elnöke a Belügyminisztérium épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón.

A pártelnök a marihuána saját és kereskedelmi célú termesztésének, valamint árusításának törvényessé tétele mellett több érvet sorolt fel. Ezek között volt, hogy a könnyűdrognak számító anyag jövedéki termékké válva több milliárd forinttal növelné az állami bevételeket, kiiktatva a dílereket a kereskedelemből, a fogyasztók nehezebben kerülnének keménydrogok közelébe, és lehetővé válna a marihuána gyógyászati célú felhasználása.

Istvánffy András hangsúlyozta: a marihuána nem veszélyesebb, mint a legális alkohol, amellyel ellentétben nem okoz fizikai függőséget, és nem ismert a halálos adagja. "Ha a magyar társadalom rábízza a hétköznapi, felnőtt emberekre alkoholfogyasztásuk mértékét, álszentség bűnözőként bánni a marihuánafogyasztókkal" - jelentette ki a pártelnök.

PestiSracok facebook image

Közölte: tekintettel mindemellett arra, hogy a szer legalizációjának nem ismert káros hatása a társadalomra, a 4K! felvette azt választási programjába. A jövő héten minden parlamenti pártot megkeresnek, hogy támogassák a javaslatunkat - tette hozzá. A Pintér Sándor belügyminiszternek címzett javaslatot az eseményen a tárca sajtóosztályának munkatársa vette át.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.