Pesti Srácok

A nemzetbiztonsági bizottság elé kerül az amerikai lehallgatások ügye

A nemzetbiztonsági bizottság elé kerül az amerikai lehallgatások ügye

Kedden veszi napirendre az amerikai lehallgatások ügyét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - mondta el a Népszavának a testület szocialista elnöke, Molnár Zsolt. Megjegyezte: a témára tekintettel az ülés nem lesz nyilvános, de annyit elárult, hogy meghívták a különböző, érintett titkosszolgálatok, valamint a Belügyminisztérium képviselőjét. A szervezetek a bizottsági ülésre készülve megvizsgálják, hogy a hatáskörükbe tartozó területen van-e információjuk esetleges amerikai részről történt lehallgatásokról, megfigyelésről, és így a bizottság várhatóan képet kap arról, érintett volt-e az ügyben Magyarország vagy bármely politikai vezető. Martonyi János és Victoria Nuland amerikai helyettes államtitkárral (képünkön a jobb szélen) a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek pénteki gödöllői találkozóján folytatott megbeszélésén felvetette a lehallgatási ügyet, kérve az amerikai fél tájékoztatását az esetleges magyar vonatkozásokról. Nuland válaszában utalt arra, hogy Barack Obama elnök sajnálatát fejezte ki, amiért az ügy beárnyékolja a transzatlanti szövetségesi viszonyt. Elmondta, hogy az amerikai elnök a hírszerzési eljárások teljes körű felülvizsgálatát rendelte el, eredmény az év végére várható.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.