Pesti Srácok

Debreceni vezetők konferenciája pálmafákkal, kókuszdióval

null

A szürke novemberi időjárásból a napfényes Floridába menekült egy tucatnyi debreceni cég- és városvezető egy konferencia ürügyén – írta a vagy.hu című portál híre alapján a Blikk.

Az utazásra úgy derült fény, hogy az egyik résztvevő pálmafás, kókuszdiós képeket töltött fel magáról a Facebook-oldalára, amelyeket később kitörölt. A résztvevők állítása szerint szabadságuk terhére, minden költséget a saját zsebükből finanszíroztak a résztvevők, legalábbis azok, akikről információt közölt a polgármesteri hivatal.

– A vezetők közül ketten – a jegyző és egy alpolgármester – az Egyesült Államokban van, szabadságuk terhére, minden költségüket maguk finanszírozzák – válaszolt a debreceni polgármesteri hivatal, de a helyi cégvezetőkről a Blikk kérdései ellenére sem nyilatkoztak.

PestiSracok facebook image

Ezek szerint igazán elhivatottan vezeti a várost Pajna Zoltán alpolgármester és Szekeres Antal jegyző, hogy egy-két havi fizetésüket sem sajnálják, hogy naprakész ismeretekre tegyenek szert az energetika területén. Szintén szabadsága alatt vett részt a konferencián Nyíri László, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. vezetője, aki pár évvel korábban egy debreceni önkormányzati cég éléről érkezett Miskolcra.

– Nyíri László (fotónkon) magánútját kötötte össze egy konferenciával, és saját költségén tartózkodik külföldön – válaszolt a Blikk kérdésére a miskolci polgármesteri hivatal.

A Blikk kereste a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, Litauszki Róbertet és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezetőjét, Csonka Tibort, de munkatársaik csak annyit közöltek, hogy szabadságon, illetve külföldön vannak. A lap információi szerint ők is tagjai a nagyjából 15 fős floridai csapatnak, amely hét végén tér vissza Magyarországra.

A Blikk utánajárt, Floridában egy, jelenleg is zajló energetikai konferenciáról szerzett csak tudomást, amelyet a megújuló energiáról tartanak Orlandóban. A rendezvényre 22 ezer résztvevőt várnak. A szerkesztőség felhívta a szervezőket, hogy köztük vannak-e a debreceniek, de azt a választ kapták, hogy nincsenek magyar vendégeik.

Mindenesetre a magyar fejesek nem unatkozhatnak Floridában. A Facebookra feltett képek tanúsága szerint volt, aki tengeri horgászaton vett részt egy jachton, meglátogattak egy alligátortelepet, vagy egyszerűen csak kókuszdióból szürcsölték a tejet a pálmafák alatt.

forrás: Blikk / fotó: vagy.hu