Pesti Srácok

Gyurcsányban bíznak az ásotthalmi MSZP-sek

Gyurcsányban bíznak az ásotthalmi MSZP-sek

“Az ásotthalmi MSZP szervezete a napokban megkereste a Demokratikus Koalíciót, hogy szeretnének csatlakozni a párthoz, mert úgy érzik: a DK rendelkezik megfelelő háttérrel Orbán Viktor uralmának megdöntéséhez” – jelentette be egy csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt. Mind a kilenc ásotthalmi MSZP-s a Demokratikus Koalíció színeiben folytatja pályafutását.

A DK szóvivője közölte: Mosonmagyaróvár egy szocialista képviselője két napja szintén átvedlett a DK színeibe- írja a SzegedMa.

A szóvivő nem kívánta kommentálni az MSZP és az Együtt-PM politikusainak nyilatkozatát, mégis bíznak benne, hogy 1-2 hónapon belül ismét megkezdődhetnek a tárgyalások a három párt együttműködéséről. Választójogi értelemben jelenleg a DK a legerősebb a hazai pártok közül, hiszen egyedül ő nevezte meg mind a 106 képviselőjelöltjét – ez pedig így is marad, míg az ellenzéki oldalon nincs teljeskörű megállapodása – mondta Gréczy. Hozzátette azonban: ha a szükség úgy kívánja, a kormány leváltásának érdekében bármelyik képviselőjelöltjük kész visszalépni.

PestiSracok facebook image

forrás: atv.hu / SzegedMa

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.