Pesti Srácok

Kizárta a Fidesz az asszonyverőt

Kizárta a Fidesz az asszonyverőt

Balogh József független országgyűlési képviselő már nem tagja a Fidesznek - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. Az élettársát bántalmazó Balogh Józsefet a napokban gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség. Kocsis Máté vállalhatatlannak és megengedhetetlennek nevezte azt, amit Balogh tett, mert - mint fogalmazott - „nincs az az élethelyzet, amikor egy férfi megverhet egy nőt. Ezt nem lehet magyarázni”. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a Fidesz családpolitikai felfogása alapján elfogadhatatlan, ami történt. Mint mondta, „egy férfinak a feleségét tisztelnie és szeretnie kell, nem pedig bántani”.

A megalapozott gyanú szerint a képviselő és élettársa április 28-án reggel 6 óra körül érkezett haza egy családi eseményről Fülöpházán lévő tanyájukra, amikor a képviselő ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte élettársát. Balogh József először négy-öt alkalommal „a közepest meghaladó erővel”, ököllel a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Az asszony kiáltásaira Balogh József nevelt fia a sértett védelmére kelt, aki így el tudott menekülni a helyszínről - írta a főügyészhelyettes az ügyről. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést és egyéb sérüléseket szenvedett.

Fotó: Fnhir24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.