Pesti Srácok

Szanyi Tibor: előkerülhetnek még bajai videók

Szanyi Tibor: előkerülhetnek még bajai videók

Nem kizárt, hogy előkerülhetnek még "bajai videók", mert a megrendelésre a piac megmozdulhatott, és akár több helyen is folytatódhatott a bizonyítékgyártás - jelentette ki Szanyi Tibor MSZP-s politikus az MR1 - Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Arról, hogy valóban létezhet-e egy második bajai videó is, ahogyan azt a hvg.hu hétfőn meglebegtette, a szocialista politikus nem tudott mit mondani. "Volt egy megrendelés ugye, bizonyítékot rendelt a Demokratikus Koalíció, elég pancser módon. A piac reagált, gondolom több helyen is elkezdték gyártani a bizonyítékokat, valamelyik piacképes volt, amit el tudtak sütni" – mondta Szanyi Tibor. Itt vélhetően a szocialista politikus arra utalt, hogy október 7-én a DK százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik egyértelműen dokumentálni tudnak bármilyen, a bajai időközi választás megismételt fordulójához köthető csalást.

"Szerintem nem kevés titkosszolgálatoktól távozó figura is belekotort ebbe az ügybe – vélekedett -. Egy darab ilyen videó volt, azt bevittük a rendőrségre, pont." Hangsúlyozta: „Nem tudok semmi ilyesmiről, (...) hát majd ha előkerül valahonnan valami, az megint más kérdés. Nálam nincs, az tuti." Ez az egész egyébként nem az MSZP sztorija, fizikai kiváltó szinten a DK, érdekoldalról nézve pedig a Fidesz produkciója, a hvg.hu és az MSZP pedig egyszerűen felült egy trójai falónak - fogalmazott.

A Fidesz szóvivője nemrég arra szólította fel a szocialistákat, hogy tisztázzák magukat, hiszen idestova öt hete csak sumákolnak: még azt is tagadták, hogy lenne Károlyi Attila nevű tagjuk. Közben a Magyar Nemzet megírta: Károlyi 2012. február 22-én részt vett a szocialisták országos sporttagozati ülésén.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.