Pesti Srácok

Gyurcsány: „ripacs” és/vagy „zakkant”

Gyurcsány: „ripacs” és/vagy „zakkant”

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc előző nap nyilvánosságra hozott 16 pontos programjában – írja az MNO.hu. Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: neki nem az a véleménye, mint a szocialista Szanyi Tibornak, hogy a pártelnök „megzakkant”, szerinte Gyurcsány Ferenc szokásához híven „kicsit ripacskodott”, ugyanakkor tudatosan célozza meg a kis létszámú, markáns egyházellenes csoportokat és a segélyszerű támogatásokat előnyben részesítőket, akiknek a szavazataira számít. A frakcióvezető idézve Gyurcsány Ferenc kijelentését, miszerint eltörölné a vatikáni szerződést, azt mondta: olyan dokumentumot támad, amelynek alapján a magyar polgárok szolgálatára végzett tevékenységeket támogatnak. A gyermekek utáni adókedvezmény DK-elnök által tervezett megszüntetéséről úgy vélekedett: Gyurcsány elképzelése „a gyermekekből való és nem a gyermekekért élést” támogatná. A KDNP nem segélyekben, hanem a munkában látja a megoldást a magyar társadalom problémáira – rögzítette a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: a családtámogatás e formáját fontosnak és nélkülözhetetlennek tartják, mert egy egészséges társadalom kialakítását segíti. Nincs mit megszüntetni. Gyurcsány Ferenc vasárnap Budapesten tizenhat pontból álló programot hirdetett meg. A DK elnöke pártja legfontosabb törekvései közé sorolta az euró 2020-as bevezetését, a vatikáni szerződés felmondását, egy szolidaritási bank megalapítását, a tb-járulékok sávossá tételét, a családi adókedvezmények családi pótlékká alakítását. A politikus szólt arról is, hogy csak azoknak lenne választójoguk, akiknek állandó magyarországi lakhelyük van. Fotó: Magyar Hírlap

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.