Pesti Srácok

Kanadában tartóztatták le az egykori Miss Hungaryt

Kanadában tartóztatták le az egykori Miss Hungaryt

Elfogták Kanadában a korábban nemzetközi körözés után hazaszállított Klivinyi Zoltán bűntársát, Svecz Szabinát is, írja a Privat Kopóra hivatkozva az Index.hu. A 2002-es Miss Hungary második helyezettjét korábban három év börtönbüntetésre ítélték a Vertical Invest-ügyben.

A Vertical Invest Ingatlanhasznosító Szövetkezetet Klivinyi Zoltán alapította, aki 2003-ban az Esti Hírlap és a Penthouse magazin kiadójaként vált ismertté. 2003-ban a szövetkezet tagjainak betéteire magas hozamot ígértek. A toborzás eredményeként 1500 tag másfél milliárd forintot fektetett be a szövetkezetbe. A beígért beruházások – luxusszálloda, apartmanház, lakópark – azonban csak papíron és az interneten léteztek. A Vertical Invest valamivel több mint 850 tag esetében nem tudott elszámolni a befektetett összegekkel.

A cég ügyvezetője az óvónői végzettségű Svecz Szabina volt. A vád szerint a huszonkilenc esztendős szépségnek Klivinyi Zoltán kínálta fel a Vertical vezetői posztját havi 300 ezer forintért. Svecz korábbi vallomása szerint a cég napi munkájában nem vett részt, ügyfelekkel nem tárgyalt, pénzt nem kezelt. A médiavállalkozót 2009-ben ötszázrendbeli, több mint 800 millió forint értékű tőkebefektetési csalás miatt a bíróság hat év börtönre ítélte, Svecz Szabina három év börtönt kapott.

PestiSracok facebook image

Klivinyi Zoltán már a nyomozás kezdetén Bécsbe szökött, onnan nemzetközi elfogatóparanccsal hozták haza. A 2009-es ítélethirdetésen egyikük sem volt jelen, mindketten szökésben voltak.

Klivinyi Zoltánt tavaly decemberben fogták el Kanadában, és idén adták át a magyar hatóságoknak.

forrás: Index.hu , fotó: Fotó: Földi Imre / MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.