Pesti Srácok

Lemondott a diplomabotrányba keveredett OKTVF főigazgató

Lemondott a diplomabotrányba keveredett OKTVF főigazgató

Felmentését kérte szerdán az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatója Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől, a miniszter a kérést elfogadta. Ezt a távozó főigazgató, Tolnai Jánosné közölte az MTI-vel szerdán.

"A személyemet ért folyamatos támadások és vádak alól tisztázni fogom magam. Nem hozhatom sem a minisztert, sem a Vidékfejlesztési Minisztériumot és sem az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget olyan helyzetbe, hogy a vádaskodásokkal kelljen foglalkoznia, a hatékony szakmai munka helyett" - fogalmaz közleményben Tolnai Jánosné. A Főfelügyelőség vezetését 2013. december 12-étől a főigazgató-helyettes, Szentmiklóssy Zoltán látja el.

December 6-án Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a főiskola jogutódjától kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta blogján, hogy az OKTVF főigazgatója, állításával ellentétben, nem szerzett diplomát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. A politikus a blogra feltette az egyetemtől kapott hivatalos választ is. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség aznap alaptalan vádaskodásnak nevezte Jávor Benedek szavait. A főfelügyelőség MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: elképedve áll "az Együtt-PM társelnökének (...) alaptalan és valótlan tartalmú vádaskodása előtt". "Bizonyos személyek, politikai karrierjük esetleges sikeréért, bárkit, bármikor képesek lejáratni, alaptalanul bűncselekményekkel megvádolni, rágalmazni és bemocskolni" - tették hozzá.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.