Pesti Srácok

MNO: Így trükközhetnek Gyurcsányék

MNO: Így trükközhetnek Gyurcsányék

Nem várható, hogy közös listát hozzon létre a választások előtt az MSZP, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció, de az egyéni jelöltek koordinált visszalépése elképzelhető – mondta el az MNO-nak Boros Tamás. A Policy Solutions vezetője szerint van esélye az LMP-nek arra, hogy bejusson a parlamentbe, de komoly hátrány számukra, hogy az alakulatot nem veszi körbe pozitív hangulat. Ráadásul se a jobboldali, se a baloldali, se a liberális média nem kedveli. Utóbbi a szakértő szerint Schiffer András kapitalizmus-ellenessége miatt veti el a pártot. Az LMP kettészakadásával a párt legnagyobb fegyverét, a média nyilvánosságát és támogatását vesztette el – mondta el az MNO-nak Boros. A szakember szerint a pártból kilépő politikusok az LMP „legmédiaképesebb” emberei voltak, így hiába maradt meg a pártszervezet, a frakció és a névismertség a Lehet Más a Politikánál, mégsem tudta az elmúlt évben keresztülvinni üzeneteit. Ennek ellenére az LMP nevető harmadik lehet Boros szerint az „acsarkodó nagyok” mellett, azon szavazók számára, akik csalódtak az Orbán-kormány teljesítményében, hagyományosan nem szavaznak az MSZP-re illetve partnereire, és a Jobbikot túlságosan radikálisnak tartják.

Gyurcsány-trükk, teher és áldás a jó Fletó

„Gyurcsány Ferenc dilemmája az lehet, hogy a saját táborában továbbra is kiemelkedően népszerű, de azon bizonytalan választók körében, akik el fogják dönteni a választást, igen negatív a megítélése.” Ráadásul, személye a 2010 előtti politika szimbóluma, így szembemegy az MSZP és az Együtt megújulást mutató politikájával – mondta a szakember. Ezért nem várható, hogy a DK-val közös listát hozzon létre az MSZP, ugyanakkor nem kizárható, hogy az Együtt–PM – amennyiben tovább gyengül – kénytelen lesz átadni néhány egyéni körzetet, így garantálva, hogy minden fontosabb választókerületben közös MSZP– Együtt–PM–DK jelölt álljon szemben a Fidesszel. Boros szerint Gyurcsány nélkül nem létezik a Demokratikus Koalíció, ugyanakkor a párt szavazótáborát csak részben a volt miniszterelnök személye tartja össze – számos szavazó az egyetlen liberális pártot látja a DK-ban. A Demokratikus Koalíció által képviselt értékek sok esetben a volt SZDSZ baloldali és liberális értékeinek az ötvözete, így főleg az idősebb volt SZDSZ-szavazók tömegével találhatnak maguknak politikai otthont a DK-nál – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Fotó: Varanus.blog.hu. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.