Pesti Srácok

Új eljárás a Sepeljev házaspár menekültügyében

Új eljárás a Sepeljev házaspár menekültügyében

Új eljárást rendelt el a Sepeljev házaspár menekültstátusa ügyében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn. A volt ukrán képviselőt, politikust hazájában súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, de ő tagadja bűnösségét.

A magyar hatóságok fél éve fogták el a házaspárt Budapesten. Ezután mindketten menekültstátusért folyamodtak, amit azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elutasított. Ezt a döntést támadta meg a házaspár a bíróságon, amely hétfőn a döntést megsemmisítve új eljárásra utasította a hivatalt. A bíróság személyiségi jogokra és államtitokra hivatkozva több mint két órán át zárt tárgyalást tartott, a határozat indoklása sem nyilvános, csupán a rendelkező rész. A kiadatási letartóztatásban lévő házaspárt bilincsben hozták a tárgyalásra, majd a bírósági döntés után szoros őrizettel elszállították Sepeljevéket.

Az ukrán hatóságok szerint Olekszandr Sepeljev volt ukrán politikusnak köze volt a Rodovid Bank egyik volt részvényese ellen tavaly tavasszal egy Kijev közeli településen elkövetett merénylethez. Ismeretlenek rálőttek az üzletember autójára, a támadásban ő és sofőrje is megsérült. Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, és csatlakozott a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához. A tavalyi parlamenti választásokon egyéni jelöltként indult, de nem jutott be a parlamentbe. A volt képviselőt az ukrán hatóságok kétrendbeli sikkasztással is gyanúsítják. E szerint az említett bankból még 2009-ben sikkasztott el több mint 220 millió hrivnyát (6,6 milliárd forint), továbbá egy másik üzletemberrel közösen 315,3 millió hrivnya (9,5 milliárd forint) állami támogatást.

PestiSracok facebook image

Korábban az ukrán házaspár ügyvédje azt közölte, hogy Magyarország Sepeljev kiadatásával "a létét veszélyeztetné valakinek, aki vagy bűnös vagy nem bűnös", de pártatlan eljárásra biztosan nem számíthatna Ukrajnában. "Nem teheti meg a magyar kormány, hogy nem adja meg a Sepeljev házáspár számára a túlélés lehetőségét" - fogalmazott ügyvédjük néhány hete.

A jogi képviselő akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha Magyarország Sepeljev átadása mellett dönt, szembemegy azzal az európai gyakorlattal, amelynek jegyében korábban hat európai főváros is megtagadta ellenzéki ukrán politikusok kiadatását. Példaként említette az Ukrajnában bebörtönzött Julija Timosenko férjét, aki Prágában kapott menedékjogot. Továbbá az ügyvéd példátlannak nevezte, hogy Sepeljev három kisgyermeket nevelő feleségét is fogva tartják, annak ellenére, hogy az asszony háztartásbeliként nem vett részt a volt képviselő politikai és gazdasági ügyeiben.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.