Honatyákat, rendőri vezetőket is kihallgatnak a Portik-ügyben

Újból kihallgatták Portik Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében. A felbujtó után kutakodó rendőrök heteken belül szembesítik Portikot egy egykori politikussal, akinek neve a merénylet kapcsán merült fel, és aki a kilencvenes évektől jó kapcsolatot ápolt az Energol volt vezetőjével - értesült a Blikk.
A nyomozók tudomása szerint nem ő volt az egyetlen, jó néhány honatyával tartott fenn baráti viszonyt Portik Tamás, olyanokkal is, akik a meggyilkolt médiamogul ellenlábasai voltak.
- Az elkövetkező időszakban több volt közszereplőt is kihallgatnak a kollégák a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. Köztük lehet például több, korábban szervezett bűnözéssel foglalkozó rendőrségi vezető is - mondta el a Blikknek rendészeti forrása, s hozzátette, az ügyben több olyan tanú is megszólalt, akik eddig féltek beszélni.

Közben a Fenyő-gyilkosság elkövetésével megvádolt Jozef Rohác a tegnapi tárgyalásán tanúkkal próbált alibit igazolni magának a bűntény idejére. Bár a védő által becsatolt három vallomás egymást erősíti, a rendőrségnek több közvetlen bizonyítéka is van arra, hogy Rohác Magyarországon volt a Fenyő-gyilkosság idején - írja a mai Blikk.