Pesti Srácok

Külföldi megfigyelők jönnek a választásokra

Külföldi megfigyelők jönnek a választásokra

A kormány írásos meghívást intéz majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), tehát tudomásul veszi, hogy a 2014-es parlamenti választás lebonyolítását nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék – derül ki a Népszabadság által megismert kormányzati dokumentumból. Az ellenzék korábban többször kezdeményezte ezt, s legutóbb tavaly novemberben szólította fel a kabinetet arra, hogy intézkedjék, az MSZP szerint ugyanis csak külső kontroll mellett biztosítható a választások tisztasága Magyarországon. A szocialisták úgy gondolják, hogy legalább ezer megfigyelőre lenne szükség, a létszámról azonban az EBESZ dönt. A szervezet a választás előtt először mindenütt felméri, hogy milyen típusú megfigyelésre van szükség. Ha egy országban a szavazás tisztasága kapcsán kételyek merülhetnek fel, ott szakértők sora akár heteket is eltölt, de lehetséges, hogy csak néhány napra, illetve kizárólag a szavazás napjára küldenek megfigyelőket. Ez utóbbi körbe jellemzően a nyugat-európai államok tartoznak. A külügyminiszter Lamperth Mónika szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában már tavaly augusztusban egyértelművé tette, hogy a kormány kész fogadni a nemzetközi megfigyelőket. Nincs is azonban más lehetőség, mert a szervezet tagállamai az 1990-es koppenhágai dokumentum aláírásával vállalták, hogy az országos szavazások időpontjáról az EBESZ-t értesítik, s készek megfigyelők fogadására is. Martonyi János jelezte ugyanakkor azt is, hogy – a Tavares-jelentésben foglaltakkal szemben – senki nem kérte a választási szabályok nemzetközi szervezetek által történő értékelését.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Hvg

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.