Pesti Srácok

Fidesz kampánya belülről: 2010 reloaded lesz

null

Bár a Fideszből gyakran hallani, hogy a 2002-es vereség intő példa lehet most is, a párton belül valójában nagyon is biztosak magukban, és a kampányt is úgy építették fel, hogy a 2010-es győzelmet ismételjék meg. Ehhez egy mesét akarnak elmondani úgy, hogy ne zavarja meg őket ebben semmi. Az Origo megírja, milyen a Fidesz kampánya belülről.

Orbán Viktor január végén a nyilvános megszólalásaitól eltérően egy megnyugtató üzenettel állt ki pártjának képviselőjelöltjei elé a balatonszárszói SDG szállóban. A zárt ajtók mögött zajló találkozón azt mondta, hogy ha mindenki teszi a dolgát, akkor a Fidesznek egyáltalán nem kell aggódnia a kampánya miatt. „Nincs ok hirtelen mozdulatokra, váratlan fordulatokra” - mondta több résztvevő szerint.

A kampánystábon belül a 2002-es párhuzamot csak kifelé használják, a kormánypárt táborának feltüzelésére, azért, hogy senki ne kényelmesedjen el. - tudta meg az Origo, mely szerint az érintettek egy másik évszámot emlegetnek inkább. 2010-et, amikor a Fidesz történelmi győzelmet aratott, és kétharmados többséget szerzett a parlamentben. „2010 reloaded lesz” – mondta egy fideszes politikus a lapnak. A párt önbizalma abból fakad, hogy jelenleg jóval nagyobb az előnyük a baloldallal szemben, mint 2002-ben.

PestiSracok facebook image

A kampányon dolgozók szerint a Fidesz történetének két szála van, és ezeknek az elmesélése már meg is kezdődött. Az egyik arról szól, hogy milyen eredményei vannak az Orbán-kormánynak: ebben külön hangsúlyt kap a rezsicsökkentés, de ott van a családi adókedvezmény, a gyed extra és a minimálbér-emelés is. A történet másik szálának főszereplője a baloldali ellenzék. Őket szapulják olyan fordulatokkal, hogy a jelenlegi ellenzék tönkretette az országot, illetve hogy nem érdemelnek több esélyt.

A pártot jellemző magabiztosságra utal az is, hogy a kampányügyeket közelről ismerő forrás úgy kategorizálta a körzeteket, hogy azok „kritikusak”, vagy pedig „biztosan nyerhetőek”-e. Olyan kategóriája nem volt, hogy “vesztes”.

A teljes cikk az Origo-n olvasható.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.